A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,34 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,55 százalékkal nőtt a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,33 százalékkal emelkedett a kereskedés indításakor.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 6,26 pontos csökkenéssel, 38 086 ponton nyitott pénteken. Tehát a csütörtöki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal gyengült.
A blue chipekre figyelnek az elemzők
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a vezető részvényekről megjegyezte, hogy a Mol árfolyama megpróbálkozhat a 24 000 forintos szint elérésével, a Magyar Telekomnál pedig az intézményi befektetők kezdték el vásárolni a részvényt, így a nagypapír árfolyama emelkedhet.
Az elemző szerint a várható makroadatok – az euróövezet és a nagy euróövezeti tagállamok augusztusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe, valamint az Egyesült Államokból érkező augusztusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi jelentés – vélhetően hatással lesznek a kereskedés irányára.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a Mol pénteken közölheti augusztusi árrés-adatait.
Milyen adatokat jelentenek vajon?
Az IHS Markit gazdaságkutató intézet délelőtt teszi közzé az euróövezet és a nagy euróövezeti tagállamok augusztusi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexét, de a nap leginkább várt adata az Egyesült Államokhoz kötődik.
Az amerikai munkaügyi minisztérium közzéteszi az augusztusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi jelentést, amely az utolsó az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szeptemberi kamatdöntő ülése előtt. A friss adatok befolyásolhatják a kamatemelés időzítését.
Ázsia is jól teljesített
Az európai és a New York-i tőzsdék nyomdokain haladva Ázsiában és a csendes-óceáni térségben pénteken túlnyomórészt emelkedtek az irányadó tőzsdemutatók. A kockázatvállalási hangulaton tovább javított, hogy az augusztusi beszerzésimenedzser-indexek a kínai feldolgozóipar termelésének gyorsuló ütemű növekedését jelezték.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,34 százalékos, a vezető sanghaji index 0,13 százalékos, a hongkongi Hang Seng 0,02 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,09 százalékos pluszban, míg a dél-koreai Kospi 0,16 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.
Esett az olaj
A csütörtökön elkönyvelt nagy nyereség után pénteken csökkenésre váltott a kőolaj világpiaci ára.
Az észak-tengeri Brent novemberi szállításra hordónként (159 liter) 52,59 dollárba került, 27 centes, 0,51 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.
A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 37 centtel, 0,78 százalékkal, 46,86 dollárra esett.
Az eurót 1,1885 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,21 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Remek hangulatban zártak a piacok
A londoni FTSE100 index 0,86 százalékos, a frankfurti DAX-300 0,53 százalékos emelkedéssel, a párizsi CAC-40 mutató 0,63 százalékos plusszal fejezte be a napot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 188,38 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel, 38 092,26 ponton zárt csütörtökön.