A bitcoin árfolyama 2017 elején 1000 dolláros árfolyamon volt, akkor mindenki úgy gondolta, hogy ez a legmagasabb, amit el tud érni. Az elmúlt időszakban 4800-as szintig emelkedett, az utóbbi napokban azonban egy kínai szabályozás hatására kicsit bezuhant az árfolyam. A drasztikus emelkedésnek azonban több összetevője is van.
Az egyik, hogy Ázsiában nagy mennyiségű kockázati tőke áramlott a kriptovaluta rendszerekbe. A másik összetevője, hogy az USA-ban is az egyszerű emberek is elkezdtek ebbe a rendszerbe befektetni. Ez jelentős tőkebevonást jelent, mondta el Csizmadia Tamás, a Bitcoinbázis.hu szakértője. A tavalyi évben 50 milliárd dollár körül volt a piaci kapitalizációja az egész kriptovaluta rendszernek, idén 170 milliárd dollár.
Ezen termékek menekülő valutaként is felfoghatók. Példának okáért az Ethereum, mely a koreaiak egyik kedvelt terméke, Kim Dzsong Un valamely negatív megnyilvánulása az egekbe szökött.
A termék és a piac nagyon fiatal még, nehéz a jövőre nézve következtetéseket levonni, ám az jól látszik, hogy a krízisekre igen jól reagál. Az árfolyamzuhanásokat követően is képesek voltak talpraállni a kriptovaluták. A kezelése egyszerű, így a népszerűsége is egyre növekszik.
Fontos változás jön a Bitcoin hitelkártyáknál
Akik kriptovalutákba fektetnek, gyakran kérdezik, hogy is tudom kivenni a nyereségemet. A legegyszerűbb módja, ha rendelünk egy bankkártyát, ami mögött Bitcoin áll, így bárhol és bármikor tudunk vásárolni, ahol elfogadják a Visa bankkártyákat.