A lapnak Fekete Péter, a Konzum-csoport vezérigazgató-helyettese elmondta: a frissen megszerzett eszközök konszolidálása mellett a régiós terjeszkedés az egyik legfontosabb cél, a leányvállalatok már elérték azt a méretet, hogy megfontolandó a tőzsdei tőkebevonás is. A vezérigazgató-helyettes az első fél évhez hasonló ütemű növekedést vár a következő hónapokban is.
Ódorné Angyal Zsuzsa, az Opus vezérigazgatója a lapnak hangsúlyozta, a névváltozással is a megújulást szerették volna hangsúlyozni. A portfólió legfőbb eleme a médiaszegmens, mindez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag erre a területre koncentrálnak. A főbb stratégiai területek közül továbbra is fontos az Opus számára az ipari, nehézipari, valamint mezőgazdasági szerepvállalás erősítése. További akvizíció sincs kizárva, a turizmusból kilép az Opus – áll a Világgazdaságban.
Olvastad már? Feljebb léphet az Opus
Konszolidált szinten 38 milliárd 213 millió forintos mérleg főösszeggel és 2 milliárd 94 millió forintos adózott eredménnyel zárta 2017 első félévét az Opus Global Nyrt. A társaság igazgatósága kezdeményezi a Budapesti Értéktőzsdénél törzsrészvényei átsorolását a prémium kategóriába, tekintettel arra, hogy ennek feltételeit az előző két vizsgálati időszakban az Opus Global már teljesítette.