A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,25 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,05 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékkal esett nyitáskor. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,13 százalékos veszteségben nyitott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,03 pontos emelkedéssel, 39 115,80 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.
Csalódtak a befektetők
A tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Philips Lighting, az Unilever, a Nestlé, a Publicis, az SAP, a Roche és a Pernod Ricard, míg az AccorHotels a nap folyamán számol be negyedéves eredményeiről.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
A szeszesitalgyártó Pernod Ricard kivételével mindegyik vállalat csalódást okozott a befektetőknek, így a tőzsdék nyitásakor jelentős mínuszba kerültek az árfolyamok, például a brit-holland Unilever fogyasztásicikk-gyártó konglomerátum több mint 3 százalékos, a világ egyik legnagyobb reklámipari cége, a Publicis pedig 4 százalékot meghaladó veszteségben forgott.
Vegyes nap Ázsiában
Ázsia és a csendes-óceáni térség vezető tőzsdéin vegyesen alakultak az irányadó tőzsdemutatók, a befektetők a friss kínai makroadatokat elemzik. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,35 százalékos pluszban, a dél-koreai Kospi viszont 0,14 százalékos mínuszban közelített a záráshoz.
Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,10 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A vezető sanghaji index 0,45 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,27 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve.
Nem mozdul az olaj
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára a szerdai zárószint közelében mozgott az eddigi kereskedésben. A jegyzéseket a legnagyobb olajkitermelő országok kínálatának csökkenése, a közel-keleti geopolitikai feszültségek éleződése és az amerikai kitermelés visszaesése befolyásolja.
Délelőtt kilenc órakor az északi-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 58,07 dollárba került, 8 centes, 0,14 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.
A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára novemberi szállításra hordónként 10 centtel, 0,19 százalékkal, 51,93 dollárra süllyedt..
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Mit várnak Budapesten?
Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az elemzők.
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az európai piacon iránykeresésre lehet számítani, ugyanakkor a magyar részvénypiacon továbbra is kitarthat a lendület, enyhe emelkedés várható.
Kovács Bálint, az Equilor senior elemzője szerint a BUX kisebb negatív korrekciót mutathat a nyitást követően, az európai indexektől is vegyes teljesítményre számítanak.
Euró és dollár
Az eurót 1,1816 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,25 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Az euró árfolyamát az Európai Központi Bank (EKB) jövő heti kamatdöntő ülésével kapcsolatos várakozások mozgatják.
A francia központi bank elnöke szerdán arról beszélt, hogy az erősebb infláció fényében csökkenteni kell az EKB masszív eszközvásárlási programjának keretösszegét a kivezetés céljával, de a monetáris politikának lazának kell maradnia. Mario Draghi EKB-elnök pedig megismételte, hogy a laza monetáris politika lehetőséget nyújt az euróövezeti kormányoknak a gazdasági növekedés erősítéséhez szükséges reformok végrehajtására.
Így zártak szerdán a piacok
Szerdán emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,36 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,37 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 042 százalékkal nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,29 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,30 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,27 százalékkal emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,99 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 39 081,77 ponton zárt szerdán.
Erősödéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a Dow Jones index első alkalommal meghaladta a 23 000 pontos értéket.