Az UniCredit igazgatósága által a kinevezéssel kapcsolatban hozott határozat után a Bank Austria Felügyelőbizottsága felhívást kap arra, hogy jóváhagyja Vivaldi úr igazgatósági kinevezését is.
Carlo Vivaldi az olaszországi Trevisóban született; 48 éves. A velencei Ca’ Foscari Egyetem gazdálkodási szakán diplomázott, majd 1991-ben kezdte pályafutását az UniCredit Csoporthoz tartozó Cassamarca Banknál. 2000-ben az Új Európa divízió tervezési és kontrolling vezetője lett, mely feladatkörében az UniCredit közép- és kelet-európai tevékenységének fejlesztésében vett részt. Ezután pénzügyi igazgatói feladatokat látott el, először a Yapı Kredi, majd az UniCredit Bank Austria vezetőségében. 2011 januárja óta a Yapı Kredi vezérigazgató-helyettese.
Az igazgatóság döntésével kapcsolatban Federico Ghizzoni, az UniCredit Csoport vezérigazgatója következőket mondta: „Az igazgatóság határozata szerinti kinevezés összhangban áll a felsővezető-fejlesztési program (EDP) és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás tervezés eredményeivel. Mindamellett igazolja, hogy képesek vagyunk belső tehetségeket nevelni, akik a csoporton belül nemzetközi tapasztalatokat is szerezve fejlődnek, és ezzel hozzájárulnak a felsővezetés erősödéséhez.”
Gianni Franco Papa hozzátette: „Biztos vagyok benne, hogy Carlo Vivaldi – akit az évek során lehetőségem volt személyesen megismerni – a legalkalmasabb személy a csoport számára stratégiai fontosságú régióban zajló fejlesztési és konszolidációs folyamat továbbvitelére.”