Sötét mód ikon
2026 június 12
Már van jelentkező a Mol részesedésére?

Már van jelentkező a Mol részesedésére?

Kifejtette, a horvát kormány a Mol INA-részesedése iránt érdeklődő minden befektetőt szívesen lát, az amerikaiakat is.

Lehet, hogy lesz jelentkező

A miniszter a Bloomberg hírügynökség értesüléseit kommentálta, amelyek szerint a genfi székhelyű Klesch Csoport érdeklődik a Mol INA-részesedése iránt, és már megkezdte az INA átvilágítását. A Klesch Csoport tulajdonosa, az amerikai Gary Klesch szeptemberben nyilatkozta a Bloombergnek, hogy öt-hat olajfinomítót vásárolna Európában.

Ivan Vrdoljak egy másik INA-t érintő ügyről is beszélt. A miniszter szerint tájékoztatták az olajtermékek kiskereskedelmével foglalkozó vállalatokat, hogy hétfőtől szigorúbb minőségellenőrzések lesznek a benzinkutaknál. 2014 végéig módosulnak a törvényi előírások is, onnantól kezdve a kiskereskedőknek jelezniük kell a kormánynak áraikat, és azt, ha azok változnak.

A Mol-é az irányítás

Az INA honlapján található adatok szerint a vállalat 442 benzinkútból álló hálózattal rendelkezik Horvátországban és a szomszédos országokban.

Ivan Vrdoljak elmondta, hogy a horvát kormány lehetséges egyezsége a Mollal semmiképp se lesz káros az INA-nak. Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese a héten nyilatkozta, hogy a Mol kész eladni részesedését, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.

Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.