Sötét mód ikon
2026 június 13
Elfogadták az állami földvagyon kezeléséről szóló javaslatot

Elfogadták az állami földvagyon kezeléséről szóló javaslatot

Az állami földvagyon kezeléséről szóló törvényhez benyújtott módosítások arra irányulnak, hogy valamennyi állami tulajdonú föld – függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e – a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozzon. A kormányzati cél az egységes tulajdonosi joggyakorlás megvalósulása az állami tulajdonú földek esetében, és egységes hasznosítási elvek mentén történjen az állami földek hasznosítása.

Harangozó Gábor (MSZP) a bizottság alelnöke szerint a módosító javaslat munkahelyeket szüntet meg, és azzal alkotmányos aggályai is vannak. Hozzátette, hogy arról érdemi egyeztetések zajlanak az ombudsmani hivatallal is.

Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke rámutatott: 2010-ben amikor az állami földterületek egységes szabályozását tűzték ki, azzal a problémával szembesültek, hogy az állami tulajdonú földterületekről sem volt információja az NFA-nak. Kikerülhetetlennek nevezte az egységes szabályozás kialakítását, és felületesnek az alelnök érvelését, mivel a vitatott paragrafusokat sem tudta megnevezni. Jelezte, hogy a természetvédelmi szervezetekkel – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a Magyar Természetvédők Szövetségével és a WWF Magyarországgal – hétfőn este is egyeztetett a módosító javaslataikról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.