A helyzet valójában világos és egyértelmű. Anélkül, hogy a Magyarországra érkező és innen jobbára a fejlett államokba, leginkább Németországba tovább igyekvő menekült kérdés politikai kezelését néznénk, leszögezhetjük: a migráció nekünk magyaroknak rengeteg pénzbe kerül. Jóllehet a kerítésépítés költségei régen túlhaladták az első döntéskor megfogalmazott kiadások nagyságrendjét, rövid és hosszabb távon messze nem ez a legtöbb pénzt igénylő teher.
Ma már sok ezer honfitársunk ügyködik azon, hogy valamilyen formában fogadja, vagy éppen visszatartsa a hozzánk érkező sok ezer embert, katonák, rendőrök és civil szakemberek igyekszenek biztosítani a déli határainkat. Fogadják, irányítják, regisztrálják, utaztatják az áradatot. Az összetett problematikában egy mindenképpen biztos, ez az ország számára hatalmas tehertétel rengeteg pénzbe kerül.
Az, hogy egy állam ezt a huszonegyedik századi migrációs kérdést, hogyan kezeli, akarja-e segíteni a megoldást, összefog-e más, e kérdés megoldásán dolgozó államokkal, képes-e kompromisszumokat kötni, az valóban egy politikai összefüggés, amin lehet vitatkozni. A menekültügy azonban ezen túl gyorsan pártpolitikai kérdéssé is vált, amelyet a különböző oldalakon állók a saját népszerűségük javítására, vagy erősítésére használnak. Ez azonban ellentmondás, hiszen az országba özönlő menekültekkel a foglalkozást, a problematika megoldását aligha lehet politikai szólamokkal rendezni.
Márpedig ezek a hangzatos pártpolitikai ízű megnyilvánulások folyamatosan érkeznek a közvéleményhez a média különböző képviselőitől, a többi között a köztelevízióból. A bevezetőben említett költségvetési tételeket pedig éppen ez utóbbi kiadásai növelik.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A közvélemény érthetően és indokoltan azt kérdezi, vajon miért nem elég a nyolcvanmilliárd forint az MTVA működéséhez, s miért kell az államnak kötelezettséget vállalni a köztelevíziós csatornák működésének biztosítására. Különösen olyan helyzetben, amikor eme intézmény munkáját megannyi kritika éri. A kiadásokhoz képest a nézők jelentős része unalmasnak, egysíkúnak, hovatovább élvezhetetlennek tartja a műsorokat. Ők úgy fogalmaznak, e csatornák támogatása kidobott pénz.
A probléma ilyen megfogalmazása persze megint csak látszólagos, legalábbis lényegesen összetettebb annál, hogy rosszak-e, vagy jók a műsorok a köztévé csatornáin. A fogyasztó, a néző persze arról ítél, s igaza is van, mit lát a képernyőn. A műsorok – a legenyhébb megfogalmazásban is – meglehetősen vegyesek, s azt sem érteni tisztán, miért kellett elkölteni az elmúlt esztendőkben, ha lehet hinni a sajtóban megjelent híreknek, rendszeresen sok százmilliót a közvélemény szerint silány műsorokra.
Az is igaz, hogy az MTVA vezetése immár huzamos ideje meglehetősen szabadon és sajátosan értelmezi a közszolgálatiságot. Ez azonban megint csak egy másik tematika, amely értelmezése nem alapvetően, csupán áttételesen gazdasági, pénzügyi jellegű. Egy azonban bizonyos, az állami televízió közszolgálatiság-felfogása messze áll a fejlett országokétól.
Válaszolhatják erre az illetékesek, hogy ott, mármint a fejlett országokban, az állam többet is költ a közszolgálati médiára. Ez azonban igaz is, meg nem is. Németországban, Európa és a világ egyik legfejlettebb gazdaságában lényegesen többet. Ott például csaknem nyolcmilliárdot tesz ki két közszolgálati televízió és egy rádió költségvetése. Az összeg persze euróban értendő.
Maradjunk azonban saját vizeken! A realitáshoz tartozik, hogy az MTVA immár esztendők óta nagy terheket is cipel. Ott vannak az értékesítetlen ingatlanjai, a hatalmasra rúgó adóssághegyek. Lehet azt is állítani, miért nem gazdálkodtak jobban. Az elmúlt évtizedben időnként átjáróházra emlékezetett az intézmény, vezetők, újabb és újabb koncepciók váltogatták egymást.
És persze az is a valóság, hogy összességében az erőfeszítések ellenére sem lettek jobbak átütően a műsorok, pedig olykor tapasztalhattunk jó kezdeményezéseket is (ez persze a szubjektív vélemény kategóriába tartozik), mint például legutóbb a sportadó elindítása.
És kivételesen hozhat jót is a döntés, miszerint az állam átvállalja az MTVA több mint negyvenhét milliárd forintos adósságát. Ezzel újabb források nyílhatnak az intézmény számára, enyhülhet a rájuk nehezedő pénzügyi nyomás. Abban azonban egyelőre csak reménykedni lehet, hogy ezzel a műsorválaszték, s a minőség is javul. Mert ahhoz a kort értő, a televíziózást teljesen újszerűen elképzelő és megvalósítani képes szakemberekre van szükség, és szabadságra a gondolkodásban és a koncepció alkotásban.
