A tájékoztatás szerint az összegből a vállalat már 2014-ben 20
százalékkal javította energiahatékonyságát az adattovábbításban, 5
százalékkal csökkentette az elektromos energia-, 11 százalékkal
csökkent a távhő-, 10 százalékkal mérsékelte a papír- és 14
százalékkal a gázfelhasználást az egy évvel korábbi értékekhez
képest.
A távközlési szolgáltató egyúttal közölte, hogy a Magyar
Telekom Csoport – beleértve a macedón és montenegrói
leányvállalatot – az európai vezető távközlési szolgáltatók közül
az elsők között teljes mértékben karbonsemlegessé vált. Ennek
érdekében a cég magyarországi elektromos energiafelhasználását 100
százalékban megújuló energiaforrásból vásárolja, a fosszilis
energiafelhasználásból származó kibocsátását pedig zöld projektek
támogatásával semlegesítette.
A cég tavaly 10,2 millió forintot költött karbonsemlegesítésre,
modernizálta hálózatát és adatközpontjait, növelte a hibrid és az
elektromos autóinak arányát a céges autóflottájában, és egyre
hatékonyabb eszközöket és megoldásokat alkalmaz. Több
infrastruktúrája energiaellátását oldja meg szél- és napenergiával,
valamint saját működése során is előnyben részesíti a fenntartható
infokommunikációs termékek és szolgáltatások igénybe vételét.