Sötét mód ikon
2026 június 12
Bíróság előtt Ponta ügye

Bíróság előtt Ponta ügye

Nem akarták a gyorsított eljárást

A politikus ártatlannak vallotta magát, és nem járult hozzá, hogy ügyét – az esetleges börtönbüntetés időtartamát egyharmaddal csökkentő – egyszerűsített eljárásban tárgyalják. Az ügy másik vádlottja, Dan Sova szociáldemokrata szenátor is elhárította az egyszerűsített eljárást.

Az úgynevezett Turceni-Rovinari ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával tavaly szeptemberben küldte bíróság elé az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Pontát. A politikus csak két hónappal később, egy bukaresti tűzvész miatt kirobbant tüntetéssorozatra hivatkozva mondott le a kormány éléről.

A per eddig előzetes szakaszában volt: a bíróság zárt ülésen formai szempontból ellenőrizte a vádirat törvényességét.

Ügyvédi minőségben követte el

Az ügy arról a két (Turceniben és Rovinariban működő) olténiai hőerőműről kapta a nevét, amely 2007-ben közel egymillió eurós megbízást adott – a vád szerint törvénytelenül – Dan Sova ügyvédi irodájának, amely állítólag Pontának is juttatott a pénzből.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Victor Ponta továbbra is mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselő, akit csak azért állíthatott bíróság elé a DNA, mert olyan bűncselekményekkel vádolja, amelyeket – a vádhatóság szerint – ügyvédi minőségében követett el.

Ponta 2007-2008-ban ügyvédként állt üzleti kapcsolatban Sovával, de ebben az időszakban már annak a választókerületnek a parlamenti képviselője volt, amelyben a két állami hőerőmű működik. A DNA szerint Sova ügyvédi irodája nem jutott volna az előnyös állami megrendelésekhez, ha nem tudták volna róla, hogy Victor Ponta parlamenti képviselő támogatását élvezi.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.