Sötét mód ikon
2026 június 13
Mitől félhetnek a német cégek?

Mitől félhetnek a német cégek?

„A német gazdaságra nehezedő külső hatások jelenleg negatívnak nevezhetők, hiszen az FP-csoport országaiban a gazdasági növekedés visszaesésnek indult, s most már jóval alacsonyabb szinten áll, mint a fejlett gazdaságok részéről jelentkező kereslet” – világított rá Mario Jung, a Coface észak-európai régióval foglalkozó közgazdásza.

Növekvő külső kockázatok

Az idén a német kivitel alakulása a várakozások szerint ugyanazt a tendenciát mutatja majd, mint 2015-ben. A fejlett gazdaságokba irányuló export vélhetően stabil és erőteljes marad, ugyanakkor az FP-csoportba tartozó országokba irányuló német exportra vonatkozó kockázatok jóval nagyobbak lesznek.

A német termékek iránt jelentkező külső keresletet negatívan befolyásolja a politikai és katonai konfliktusból, terrortámadásokból és a számos FP-országban jelentkező strukturális kihívásokból álló kockázat, ráadásul ehhez hozzáadódik még a kínai GDP-növekedés visszaesése is. Összességében a Coface szakértői szerint a német export iránti külső keresletre jelentkező nyomás még hangsúlyosabbá válhat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Regionális megközelítésben a német exportőrök továbbra is a leginkább optimisták a fejlett gazdaságokkal folytatott üzleti kapcsolatok tekintetében. Véleményük szerint idén a leggyengébb kilátások Dél- és Közép-Amerikában, Kelet-Európában, Oroszországban, Törökországban és Kínában jelentkezhetnek. Szektorszintű megközelítésben a német gazdaság egyes kulcsfontosságú iparágai kiváltképp érzékenyek az FP-országokban jelentkező kockázatokra.

A Coface értékelése szerint a legjelentősebb kockázatok a járműiparban, a gépgyártásban, valamint az elektronikai berendezések gyártóinál áll fenn. A feltörekvő piacokon további kockázatokra kell számítani a vegyiparban.

Túl nagy a kitettség

A kérdés azért is fontos, mert Németország exportjának közel 29 százaléka az FP-csoport országaiba irányul. Ennek több mint egyötöde Kínába jut, ami megfelel a határon átnyúló német áruforgalom 6 százalékának. Ez egyben azt is jelenti, hogy Németország a feltörekvő piacokon jelentkező kockázatok iránt nagyobb kitettséggel rendelkezik, mint az euróövezet legtöbb állama. Az FP-csoport átlagosan mintegy 26 százalékkal részesedik a eurózóna kiviteléből.

„Az exportorientált vállaltok számára az olaj világpiaci árának ismételt esése aggodalomra ad okot, hiszen a jelenség gyenge globális keresletre utal. Emellett számos feltörekvő piaci ország számára visszafogottak maradnak a gazdaság növekedésére vonatkozó kilátások. Szintén negatív hatást fejt ki a német export-iparágakra az a várható forgatókönyv, miszerint a kínai gazdaság „fokozatos földet érésen” megy keresztül” – jelentette ki Dr. Mario Jung.

Módosult a német gazdaság növekedési modellje

Miközben a belföldi kereslet – különösen a háztartások fogyasztása – a kétezres években végig erőtlenül és bizonytalanul növekedett, ma már a gazdasági bővülés legfontosabb hajtóerejének számít.

Ezzel szemben a német gazdaság növekedésében korábban oly fontos szerepet betöltő nettó export 2015-ben viszonylag semleges tényezőnek számított a gazdasági teljesítménybe. A német nettó export – a kivitel enyhébb mértékű növekedése és az import folytatódó erősödése miatt – várhatóan visszafogja a GDP-bővülést idén.

Ennek ellenére a Coface szakértői arra számítanak, hogy a német GDP 2016-ban 1,7 százalékkal bővül, elsősorban a masszív belső keresletnek köszönhetően.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.