Januárhoz képest februárban a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,8 százalékkal csökkent.

Emellett az ipari termelés volumene 6,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (Az első becslésben közölt februári adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.)

Az export rendben van
Közben az ipari export volumene 8,5 százalékkal nagyobb volt, mint 2015 februárjában. A feldolgozóipar exportértékesítésének több mint felét adó két alág közül a közel 40 százalékot kitevő járműgyártás kivitele kisebb mértékben, 6,1 százalékkal emelkedett.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egyhetedét képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai viszont jelentősen, 21 százalékkal nőttek. Az ipar belföldi értékesítése 1,9, ezen belül a feldolgozóiparé 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül a döntő súlyt (94 százalék) képviselő feldolgozóipar termelése 7,5 százalékkal emelkedett, míg az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 4,4, a csekély súlyú bányászaté 30 százalékkal visszaesett 2015 februárjához viszonyítva.

Így teljesített a feldolgozóipar
A feldolgozóipar tizenhárom alága közül háromban csökkent a termelés 2015 azonos hónapjához képest. A többi alágban 1,9 és 20 szézalék közötti volumennövekedést mértünk, közülük hétben 10 százalék felettit.
A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés majdnem egyharmadát kitevő járműgyártás kibocsátása 4,8 százalékkal emelkedett. A két meghatározó – az alág kibocsátásának együttesen 96 százalékát adó – alágazat közül a közúti gépjármű gyártása gyakorlatilag stagnált (+0,1 százalék), a közúti jármű alkatrészeinek gyártása ugyanakkor 9,9 százalékkal nőtt. A teljesítmény az iparág rendelésmutatóiban is tükröződik.
A feldolgozóipari rangsorban második alág, a feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása jelentősen, 19,6%-kal bővült. Az iparág alágazatainak többségében nőtt a kibocsátás, a legnagyobb súlyúban, az alág 35 százalékát adó elektronikus fogyasztási cikk gyártásában 34 százalékkal.
Jól ment az élelmiszer-termelőknek is
A harmadik legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelés 10 százalékát képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 5,5 százalékkal emelkedett, mind a hazai, mind a külpiaci eladások élénkülése miatt. Az alág tíz alágazatából csak egyben, az egyéb élelmiszer gyártásában (például tea, kávé feldolgozása) mértünk visszaesést (30 százalék), a többi kilencben 0,7 és 39 százalék közötti volumenbővülést regisztráltunk. A legnagyobb (az alág termelésének 25 százalékát adó) alágazat, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 8,7, míg a legnagyobb mértékben, 39 százalékkal – az alág kibocsátásából 14 százalékkal részesedő – takarmány gyártása nőtt.
Két közepes súlyú alágban is folytatódott a növekedés: a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 12,1, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 11,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Van ahol csökkenést mértek
Gyorsult a növekedés üteme a kisebb súlyú villamos berendezés gyártásában: a termelés az alágak közül a legnagyobb mértékben, 20 százalékkal bővült. Az iparág mindegyik szakágazatában nőtt a termelés. Több hónapja jól teljesít a kis súlyú egyéb feldolgozóipar, a kibocsátás 19,5 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel ezelőtt. Az alág három ágazatából kettőben 20 százalék felett emelkedett a volumen.
Folytatódott a csökkenés a vegyi anyag, termék gyártásában: a termelés 2,2 százalékkal mérséklődött. Mindkét értékesítési irányban alacsonyabb volt a kereslet, mint egy évvel ezelőtt. Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 5,8 százalékkal, a közepes súlyú gép, gépi berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban a motor, turbina gyártása szakágazat visszaesése következtében.

Nőttek a megrendelések
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 5,6 százalékkal emelkedett 2015 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 4,5, az új exportrendelések 5,8 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 6,3 százalékkal meghaladta a 2015. februárit.
Januárban és februárban az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 3,0 százalékkal emelkedett. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 4,8, a 36 százalékát képviselő hazai értékesítésé 0,2 százalékkal nőtt. Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 3,5 százalékos emelkedése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,2 százalékos létszámnövekedés mellett következett be.
Magyarország területi egységei közül az ipari termelés három régióban, Nyugat-Dunántúlon (1,9 százalék), Közép-Magyarországon (0,9 százalék), valamint Dél-Alföldön (0,7 százalék) csökkent. A többi négy régióban 5,6 és 17,1 százalék közötti volumennövekedést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Dél-Dunántúlon.