Jobbat jelentett a vártnál
A JP Morgan Chase profitja az első negyedévben csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de így is meghaladta a szakértők által vártat.
A legnagyobb amerikai bankcsoport nyereségcsökkenését részben az okozta, hogy növelni kellett a tartalékképzést, mert egyre nő a fizetési gondokkal küszködő energiaipari és különösen az olajipari cégek száma a tartósan nyomott olajár miatt.
A cég adózott eredménye a március végével záródott három hónapban 5,52 milliárd dollár volt, ami 6,7 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az egy részvényre vetített profit 1,45 dollárról 1,35 dollárra mérséklődött. Szakértők kisebb, 1,26 dolláros részvényarányos eredményre számítottak.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A cég bevétele 3 százalékkal, 24,08 milliárd dollárra zsugorodott, ami szintén felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 23,40 milliárd dollárt. A rossz hitelekre félretett tartalék 1,8 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi első negyedévi 959 millió dollárról.
A JP Morgan részvényeinek árfolyama 2,5 százalék emelkedéssel, 60,75 dolláron állt röviddel a szerdai New York-i tőzsdenyitás előtti automatikus kereskedésben.
Jobbat vártak az Alcoától
A New York-i központú vállalat nettó profitja 16 millió dollár volt idén január eleje és március vége között, míg egy éve 195 millió dollár. Részvényein – egyenként – akkor 15 cent volt a nyereség, míg az idén eddig semmi.
Elemzők ennél valamicskével jobb, részvényenként 2 dollárcentes gyarapodást vártak. A profitcsökkenést a cég az alacsony alumíniumárakkal, a dollár erős árfolyamával és üzemek bezárásával indokolta.