A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 49,24 ponttal, 0,28 százalékkal, 17 780,49 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutató 3,46 ponttal, 0,17 százalékkal csökkent, és 2085,44 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 10,44 ponttal, 0,22 százalékkal lett alacsonyabb, és 4833,32 ponton zárt.
Szoros az állás
A GAM vagyonkezelő londoni befektetési konferenciáján a múlt héten tartott felmérés szerint a befektetők kétharmada az EU széthullását – a britek kilépését is beleértve – tartja a világgazdaságot a jövő évben fenyegető legnagyobb kockázatnak. Annak azonban, hogy a britek a maradás mellett döntenek, ezzel együtt is 71 százalékos esélyt adtak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Szerdán azonban két brit felmérés is a Brexit-pártolók szerény előnyét mutatta ki a maradást pártolókkal szemben.
A nemzetközi értékpapírpiacok ennek megfelelően árfolyamromlással reagáltak a kilépés növekvő lehetőségére. Az európai tőzsdék zárásra jócskán leadtak kezdeti nyereségükből, az amerikai piacok pedig egy időre negatív tartományba is átcsúsztak.
Miért aggódnak?
„Azt nehéz lenne megmondani, hogy a Brexit tényleg ki tudná-e siklatni a gazdasági növekedést – bármilyen gyenge legyen is az – valójában a robusztus szerves növekedés hiánya az, ami a befektetőket ténylegesen aggasztja” – mondta Tina Byles Williams, a FIS Group befektetési igazgatója.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„A kilépés jóval nagyobb negatív kockázatot hordoz mint amekkora pozitív hatása a maradásnak lenne a piacokra” – mondta Manu Vandenbulck, a belga NN Investment Partners portfoliómenedzsere.
„A befektetők többsége úgy gondolja, hogy a Brexitnek – illetve sokkal inkább a tőle való félelemnek – a legerősebb rövid távú hatása a leginkább font árfolyamára lesz” – vélte Townsend Lansing, az ETF Securities igazgatója.
A font árfolyamának változása ellen kötött fedezeti ügyletek az általa kezelt alapnál jelenleg közel kétszeresére rúgnak a 2014-es skót függetlenségi referendum idején felhalmozott tételnek.
Esett a Tesla
A Tesla Motors részvénye közel kilenc százalékkal gyengült, a SolarCity részvénye pedig több, mint négy százalékkal erősödött. Elon Musk a Tesla vezérigazgatója és a SolarCity legnagyobb részvényese bejelentette a két cég egyesítését.
Lefelé ment az olaj
A veszteséges részvények csoportját szerdán az energiaipar vezette az olajár-hatás miatt. Az olaj ára közel három százalékkal gyengült szerdán részben az amerikai készletek vártnál kisebb csökkenése, részben az erősödő Brexit-aggodalmak miatt.
Az amerikai energia információs hivatal, az Energy Information Administration (EIA) közel egymillió hordós készletcsökkenésről számolt be a múlt hétre vonatkozóan, ami lényegesen elmaradt az 1,7 milliós elemzői várakozásoktól. A helyzeten az sem segített, hogy a múlt heti már sorban az ötödik egymást követő heti csökkenés volt.
Az amerikai piacok zárása előtt mintegy két órával a WTI nyersolaj ára 2,49 százalékkal, a Brent nyersolaj 2,39 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedés kezdetekor tartott szintnél hordónként 48,61 és 49,41 dolláron.
Az arany határidős jegyzése 0,38 százalékkal unciánként 1267,65 dollárra csökkent. A dollár gyengült, az eurót 0,45 százalékkal jegyezték erősebben 1,1292 dolláron.
Így zártak Európában
Pozitív kezdés után nagy, egy százalékot meghaladó nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, a BUX mínuszban végzett.