Sötét mód ikon
2026 június 12
27000 is elérhető a BUX számára – technikai elemzés

27000 is elérhető a BUX számára – technikai elemzés

15 perces

Tovább szakadt a BUX árfolyama a tegnapi nap során is, egyedül az MTelekom tudott kitartani, a többi nagypapír jelentős gyengüléssel zárta a kereskedést. 8,1 milliárdos forgalom mellett érkezett meg az index a 27500-as szinthez, és bár alá zárt, ma reggel a fölé történő visszatéréssel kezdheti a napját. Ha később ez a szint is elesik, akkor 27000 lehet célba vehető, ahol már erősebb lélektani és technikai szint is várja az árfolyamot, legkésőbb innen indulhat komolyabb emelkedés, ha kitart a jelenlegi lejtmenet idáig. Egyelőre az erős túladottságot leszámítva nem látszik komolyabb vételi erő, de ilyen lendületes gyengülés esetén hirtelen is érkezhet a fölfelé fordulás, érdemes tehát a támaszoknál fokozottan figyelni az árfolyamokat.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”31″]

Napi

200 pontos veszteséget könyvelt el tegnap a hazai index, hiába próbált a nap elején visszatérni az 50 napos mozgóátlag fölé. A technikai kép rövidtávon nem meggyőző, jöhet mélyebb alj is a folytatásban, 27000 felé gyengülhet még a héten az árfolyam. Az indikátoroknál töretlen a negatív momentum, és napon belül sem látszott a fölfelé fordulás. 27000-nél már az RSI is a túladott zónához érkezhet, ami szintén a fölfelé korrigálás irányába terelheti majd az indexet. Ehhez a szinthez közeledik a hosszú távú emelkedő trendvonal is, ami így tovább erősítheti a támaszt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.