Tavaly Omura Szatosi és az ír William C. Campbell a fonálféreg-fertőzések – mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis -, illetve a kínai Tu Ju-ju a malária elleni újfajta kezelés kidolgozásáért kapta az élettani Nobel-díjat.
2012-ben Jamanaka Sinja és a brit John B. Gurdon azért a felfedezésért részesült orvosi Nobel-díjban, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]
A japán tudósok a fizikai kategóriában is jelentős sikereket értek el az utóbbi években: 2014-ben három kutató, Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és – az 1999 óta az Egyesült Államokban dolgozó, amerikai állampolgár – Nakamura Sudzsi (Shuji Nakamura) kapta a Nobel-díjat a kékfény-kibocsátó dióda (kék LED) feltalálásáért. 2015-ben pedig Kadzsita Takaaki egy kanadai tudóssal, Arthur B. McDonalddal megosztva részesült az elismerésben a neutrínóoszcilláció felfedezéséért.
Oszumi Josinori összességében a huszonötödik japán születésű Nobel-díjas. Az első Jukava Hideki fizikus volt 1949-ben. Utóbbi kategóriában összesen 11, a kémiaiban hét, az orvosi-élettaniban négy, az irodalmiban két díjat kaptak, a békedíjat pedig egy alkalommal ítélték oda japánnak.
A 21. században a természettudományos kategóriákat tekintve a japán tudósok kapták a legtöbb Nobel-díjat az amerikaiak után.
