Sötét mód ikon
2026 június 12
Hatalmas változásra lenne szükség a munkaerőpiacon

Hatalmas változásra lenne szükség a munkaerőpiacon

A VOSZ szerint az így stabilizálódó növekedés lehetőséget teremt az adó- és járulékterhek további, általános csökkentéséhez, amely hosszú távon elengedhetetlen az ország versenyképességének javításához. A munkaadói érdekvédelmi szövetség javasolja továbbá a túlduzzasztott állami bürokrácia egyszerűsítését, amelynek első lépése a közszféra alkalmazotti létszámának érdemi csökkentése.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]

Úgy vélik, az állami szervezeteknél dolgozó több százezer jól képzett munkavállalót – megfelelő átképzési programmal – át kell irányítani az üzleti szférába. A külföldről érkező munkavállalók foglalkoztatása is indokolt az üzleti szférában tapasztalható munkaerő-hiány mérséklésére, részlegesen és átmeneti jelleggel – írják.

Az erre vonatkozó – piaci szereplők igényeinek megfelelő – szabályok kidolgozása kormányzati feladat – áll a közleményben. Közfoglalkoztatást a VOSZ szerint kizárólag piacképes, kereslet-vezérelt képzéssel párosítva indokolt indítani, mert a jelenlegi rendszerbe kerülő alacsony képzettségű munkavállalóknak szinte alig van lehetőségük visszakerülni a nyílt munkaerő-piacra.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Szorgalmazzák a közfoglalkoztatási bér és a havi legkisebb munkabér közti különbség jelentős növelését is, mert a mai szisztémában megjelenő nettó jövedelemkülönbség nem ösztönzi a közfoglalkoztatásban résztvevőket a nyílt munkaerő-piacra történő kilépésre.

A VOSZ szerint kormányzati eszközökkel kell segíteni az atipikus foglalkoztatás – részmunkaidő, távmunka és munkaerő-kölcsönzési rendszer – gyorsabb terjedését, és rendezni kell a legnagyobb foglalkoztató szektorban, a bolti kiskereskedelemben dolgozók vasárnapi munkavégzésére és javadalmazására vonatkozó – vasárnapi pótlék – szabályait is – áll a közleményben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.