Sötét mód ikon
2026 június 12
Ellenőrzi az IMF, hogy halad Ukrajna a megszorításokkal

Ellenőrzi az IMF, hogy halad Ukrajna a megszorításokkal

A megbeszélést eredetileg október 26-ára tervezték, ezt azonban indoklás nélkül elhalasztották.

Folyamatosan utalnak

A Nemzetközi Valutalap 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét, 5 milliárd dollárt 2015. március 13-án, a második részletet, 1,7 milliárd dollárt tavaly augusztus 4-én kapta meg Kijev, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A szeptemberi hitelrészlet folyósításának a jóváhagyásakor az IMF igazgatótanácsa arról is határozott, hogy ha Kijev teljesíti vállalásait, akkor Ukrajna novemberben mintegy 1,3 milliárd dollár, jövő februárban további csaknem 2 milliárd dollár támogatást kap az IMF-től.

Ezt várják cserébe

Az IMF egyebek között azt várja el a kijevi kormánytól, hogy még decemberben döntsön a nyugdíjkorhatár fokozatos emeléséről, szűkítse a korkedvezményes nyugdíjazás területeit és dolgozza ki a nyugdíjak kiszámításának egységes rendszerét.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Október végéig a kormánynak nyilvánosságra kell hoznia továbbá azoknak a cégeknek a listáját, amelyek állami tulajdonban maradnak a jövőben, továbbá hogy melyeket privatizál, illetve a tetemes veszteség miatt mely vállalatokat szünteti meg.

Ezzel számolnak

A novemberi megbeszéléseken szóba kerülnek a kormány által már a parlament elé terjesztett jövő évi költségvetési terv részletei is. Az első olvasatban már el is fogadott terv szerint az államháztartási hiány a GDP 3 százaléka lesz, az infláció pedig 8,1 százalék. A minimálbéreket és a nyugdíjakat 10 százalékkal növelik az év folyamán.

Szeptemberben az IMF azzal számolt, hogy az ukrán hazai össztermék (GDP) 2017-ben 2,5 százalékkal, 2018-ban 3 százalékkal, 2019-ben 3,5 százalékkal, 2020-ban és 2021-ben egyaránt 4 százalékkal nőhet. Augusztusban az IMF 1,5 százalékos idei ukrán gazdasági növekedést jelzett előre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.