15 perces
A 460-as támasz érintése nélkül tudott fordulni a tegnapi nap folyamán az MTelekom árfolyama, 461 alá már nem süllyedt a papír. Érdemi emelkedés után napi maximumán zárt 467 forinton, a rövidtávú csökkenő trendvonalnál. Ha ma kitart a lendület és sikerül leküzdeni ezt az akadályt, akkor folytatódhat az erősödés a 470-475-ös szint irányába, ez a zóna komoly akadály a papír útjában. A kilátások összességében pozitívak, nem hogy nem tört érdemi támaszt az árfolyam, de nyomást sem helyezett rá. A pár napos korrekció után így újra az ellenállások lehetnek a középpontban az elkövetkező napokban.
Támasz: 460
Ellenállás: 467 (trendvonal)

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Első érdemi támasza közeléből tudott felfelé fordulni a távközlési vállalat árfolyama. Ugyan forgalom nélkül emelkedett, de a technikai kép változatlanul biztató, szépen alakul a setup a kitöréshez a 475-ös ellenállási szint alól. Ha befejeződik a nagy füles csésze megformálása, és a 475-ös nyakvonalat is sikerül szignifikánsan leküzdeni, akkor akár ki is lőhet az 500-as lélektani szint irányába a papír. Negatív jelzések az indikátoroknál sem érkeztek, csak 460 alatt rogyna meg némileg a rövidtávú összkép.
Támasz: 460
Ellenállás: 475

Heti
Mérsékelten gyengült előző heti záró értékéhez képest az MTelekom árfolyama, várat magára 475 tesztje továbbra is. A technikai kép nem fest rosszul, az indikátoroknál kibontakozó pozitív momentum továbbra is felfelé mutat. 475 elérése a közeljövőben elvárható, az itt található masszív ellenállás azonban okozhat némi megtorpanást, amiből egy fülescsésze alakzat is kisülhet. Ha sikerül új csúcsra emelkedni a folytatásban, akkor a folytatásban az 500 forintos szint lehet majd megcélozható.
