15 perces
490 fölé emelkedett a tegnapi kereskedés elején az MTelekom árfolyama, egy forintra közelítette meg nagy 500 forintos ellenállását. Innen napon belül korrekció indult, vissza 490-hez, ami a nap nagy részében támaszt tudott jelenteni, a kereskedés utolsó szakaszában azonban letört ez a szint. A rövidtávú trendvonal még nem került letörésre, illetve 475-nél is erős támaszt találunk, ha további gyengülés érkezik. A kilátások érdemben csak az utóbbi szint alatt csorbulnak, 475 fölött maradhatnak a pozitív várakozások.
Támasz: 475
Ellenállás: 490

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Napon belül fogyott el a távközlési vállalat árfolyamának lendülete, az 500-as szinttől érkezett a lefordulás. Az első körben lényegében így bejárta azt a teret a papír, ami elvárható volt. A pozitív technikai kép kitarthat a korrekció ellenére, ha fontosabb támasz nem esik el, az első ilyen a 475-ös kitörési szint. Az MACD még tarthatja pozitív jelzését, támasz letörése nélkül pedig előbb-utóbb ismét az emelkedés veheti át a főszerepet, ami 500 ismételt célba vételét jelentheti majd. A 475 alól érkezett kitörés célára egészen 520 forintig mutat, így lehet még emelkedési potenciál 500 forint fölött is a folytatásban.
Támasz: 475
Ellenállás: 500

Heti
470 forinthoz tért vissza az MTelekom árfolyama a csonka héten, egyelőre nem hajlandó érdemben gyengülni a papír. 475 jelent továbbra is erős ellenállási szintet, leküzdésével folytatódhat az erősödés a nagy emelkedő csatornában. Az indikátoroknál pozitív momentum látszik, ez alapján a várakozások továbbra is az emelkedés felé mutatnak, érdemes tehát szemmel tartani az említett ellenállást a folytatásban is 475-nél.
