15 perces
Az OTP vitt mindent a csütörtöki kereskedésben, a 8000 forintos ellenállástól rugaszkodott el a nap elején, majd némi konszolidáció után 8190-ig menetelt. A nap végére kicsit lekötötték 8150-hez, de még így is meggyőző emelkedésen van túl a papír. Egy korábbi trendvonal fölé is sikeresen tért vissza, ami már támaszt jelenthet a folytatásban a 8000-es szinttel együtt. Érkező visszateszt esetén adódhatnak beszállási lehetőségek ezeknél a támaszoknál, 8000 letörése és az alatta húzódó 40 forintos rés visszatöltése venné el a pozitív momentum élét a folytatásban.
Támasz: 8000
Ellenállás: 8190

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Érdemi forgalom mellett, meggyőzően lendült át 8000 forintos ellenállásán a bankpapír tegnap, kitartanak így a pozitív jelzések az indikátoroknál is. Az MACD még mindig emelkedik, az RSI pedig már a túlvett zónába is megérkezett. A momentum még hajthatja az árfolyamot fölfelé, de alapvetően érdemes számolni a 8000 forint felé érkező visszateszt lehetőségével is a folytatásban. További emelkedés esetén 8400-ig lehet tér a papír előtt ebben a körben, míg gyengülés esetén 8000 elesésével csorbulna a pozitív rövidtávú kép.
Támasz: 8000
Ellenállás: 8400

Heti
Mérsékelt gyengüléssel zárt a hetet az OTP árfolyama, érdemi korrekció nem érkezett a két hetes kisebb rally után, 8000-től változatlanul karnyújtásnyira a papír. A túlvettség lehet némi visszatartó erő az RSI-nél, ezt leszámítva azonban elérhető lehet a lélektani akadály. Van még tér az emelkedő ékben felfelé, illetve az MACD is alapvetően pozitív jelzést mutat. Komolyabban a trendvonal letörésével sérülnének a kilátások 7400-nál.
