Valami elindult végre
Az elektromos autók egyre népszerűbbek, az autógyártók bővülő kínálattal és újabb ötletekkel jelentkeznek. Az okosautók piaca is robbanás előtt áll, a CES-en, a világ legnagyobb technológiai kiállításán több ilyen járművet mutattak be. Előzetes becslések szerint a 2030-ig eladott autók 30 százaléka lesz teljesen elektromos.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Magyarországon a 2016-os adatok szerint mindössze ezer elektromos autó került az utakra, köszönhetően a járművek magas árának és a rövid hatótávolságnak. Mivel a hagyományos autók károsanyag-kibocsátása a leginkább felelős a városokban a légszennyezettségéért, a környezetbarát üzemanyagra való átállás minden világvárosban-lakó életminőségének jelentős változását eredményezheti. Tavaly Budapesten is elindult az első autómegosztó vállalkozás, kizárólag elektromos autóval.
A kormányok is odatehetnék magukat
A Roland Berger tanulmánya szerint ezt a pozitív tendenciát erősítheti az is, hogy több nagyvárosban már bejelentették: különböző szabályozási intézkedéseket vezetnek be a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
London, Párizs és Mexikóváros a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi, Kínában kvótát vezettek be az elektromos járművekre, míg Norvégiában a döntéshozók 2025-től kezdődően betiltanák a belsőégésű motorokat.
Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője szerint az ilyen intézkedéseken túl a kormányoknak határozottabban kellene támogatniuk a technológiai kutatásokat, a töltőállomások infrastruktúra fejlesztését és az értékesítés-ösztönzést is.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ez még kevés
A tanulmány hét autógyártó ország – Kína, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Dél-Korea és az USA – technológiai, ipari és piaci adatait hasonlítja össze. Ezekből kiderül, hogy bár egyes országokban az elektromos autók piaci részesedése folyamatosan nő, összességében még mindig meglehetősen alacsony szintet mutat.
Európa – kiemelten Németország és Franciaország – kulcsszerepet játszhat abban, hogy sikerre vigye az új technológiát, megelőzve akár Japánt és Észak-Koreát is.
„Németország kiemelt pozíciója arra vezethető vissza, hogy nőtt a lakossági felhasználás számára is elérhető járművek száma és bővült a cégek kínálata is a teljesen elektromos vagy vegyes meghajtású járművek tekintetében, mégpedig relatív stabil árak mellett. A francia autógyártók a széles választék helyett inkább a megfizethető, viszont teljesen elektromos meghajtású autó megoldásokra fókuszálnak” – mondta el Schannen Frigyes
Túl nagy a függés
A nagyobb városok szabályozási intézkedései mellett a csökkenő akkumulátorárak is segíthetik az e-mobilitás előretörését. A lítium-ionos akkumulátorok árának csökkenése és az újgenerációs, tölthető akkumulátorok megjelenése középtávon a minél szélesebb elektromosautó-kínálat kifejlesztéséhez segíthetik a járműgyártókat.
A nyersanyagoktól való függőség politikai válságokat is okozhat. Az egyik probléma, amivel a gyártóknak szembe kell nézniük, a nyersanyagoktól (lítium, nikkel, mangán, kobalt és grafit), és az ezeket beszállító országoktól való függésük.
A világ grafittartalékának 95 százaléka Kínában található, a globális kobaltkereslet majdnem felét Kongó elégíti ki. Az acélfinomításhoz szükséges mangán kínálatának negyede Észak-Afrikából származik, Chile és Ausztrália pedig a világ lítium készletének harmadát uralja. A finomított grafit készlet nagyrészt Japán és Dél-Korea fennhatósága alatt van.
A nyersanyagok szállítása és az akkumulátorelemek gyártása így tehát olyan tényezők, amik nagyban kitettek politikai kockázatoknak, különösen azt figyelembevéve, hogy Kínában az állam jelentős mértékben támogatja a lítium-ion gyártást, így a kínai akkumulátorgyártók piacvezetők, megelőzve az USA-t és Japánt is.
Az élen
Az elektromos autók értékesítését tekintve is az élre tör Kína, szorosan követve a még első helyen tartózkodó Franciaországot. Ez a két ország kivételes abban a tekintetben is, hogy a részlegesen vagy teljesen elektromos autók piaci részesedése csak itt lépte át a tavalyi évben az 1 százalékot.
„Ahhoz, hogy elérjük a járművek káros kibocsátása csökkentésére vonatkozó célokat 2021-ig, sokkal jobban el kell terjedniük az elektromos autóknak. Ehhez nemcsak arra van szükség, hogy az autógyártók sokkal vonzóbbá tegyék ezeket a járműveket, hanem a töltés folyamatát egyszerűbbé és gyorsabbá kell tenni, valamint a gyorstöltő hálózatok kiépítése és fejlesztések. Emellett az e-mobilitás stratégia megalkotása is elengedhetetlen” – mondta el Schannen Frigyes.