Sötét mód ikon
2026 augusztus 10
Nem csendesül az agglomeráció

Nem csendesül az agglomeráció

A legkisebb mértékű áremelkedés az északi szektort jellemezte, amely terület agglomerációs viszonylatban tavaly még drágának számított, idén a középmezőnyhöz tartozik. Ez korántsem jelenti azt, hogy ez a környék kevésbé lenne népszerű a vásárlók körében, de a nyugati, és az amúgy sem alacsony árairól ismert északnyugati szektorok kétszámjegyű áremelkedésével nem tudta felvenni a versenyt.

„Az északi agglomerációs terület hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvend a Budapestről kiköltöző, csendesebb és nagyobb életteret kereső családok körében. Fóton és Dunakeszin is folyamatosan épülnek az újépítésű ikerházak, sorházak, de a használt családi házak között is bőven lehet válogatni.” – nyilatkozta Mokos Zoltán, a Duna House most megnyitott fóti irodájának vezetője és partnere. „Az agglomerációs területek ingatlanárai között a trendek alapján kezdenek csökkenni, eltűnni a különbségek, idén az eddig legolcsóbb területek drágultak a legjobban, így zárkózva fel a drágább agglomerációs területekhez.” – folytatta Mokos Zoltán.

Tavaly és idén is az északnyugati szektor bizonyult a legdrágábbnak, köszönhetően a 16 százalékos áremelkedésnek. A legnagyobb árnövekedés azonban nem ott, hanem a nyugati szektorban ment végbe, ahol a négyzetméterár egy év alatt 37 százalékot emelkedett. Így azon a környéken már 326 ezer forint az átlagos négyzetméterár, amely már-már megközelíti a főváros külsőbb területeinek lakásárait. Budapesthez közel, legkedvezőbb négyzetméteráron a déli agglomerációs területeken lehet ingatlant vásárolni, ahol az átlag 2018-ban 257 ezer forint, amely 2017-hez képest 20 százalékos növekedést jelent.

A ma megnyitott fóti ingatlanközvetítő irodával a Duna House ismét erősítette az agglomerációs területen jelenlétét. Országos szinten így a hálózat már több mint 130 irodában tudja segíteni ingatlanügyeikben az eladókat és vevőket.

Az agglomerációban vizsgált települések listája:

  • Északnyugati szektor: Budakalász, Dunabogdány, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pócsmegyer, Pomáz, Solymár, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Üröm, Visegrád
  • Északi szektor: Csomád, Csömör, Dunakeszi, Fót, Göd, Őrbottyán, Szob, Sződ, Sződliget, Vác, Vácrátót
  • Keleti szektor: Csömör, Gödöllő, Isaszeg, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Veresegyház
  • Délkeleti szektor: Alsónémedi, Ecser, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés
  • Déli szektor: Diósd, Dunaharaszti, Dunavarsány, Érd, Százhalombatta, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tárnok, Tököl
  • Nyugati szektor: Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Páty, Telki, Tinnye, Törökbálint, Zsámbék

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.