A természetes fogyás 1,3%-kal, 380 fővel csökkent 2017 első kilenc hónapjához képest. 2018 szeptemberében az élveszületések száma 3,0%-kal kevesebb, a halálozásoké 0,2%-kal több volt, mint az előző év azonos hónapjában. Az 1896 fős havi természetes fogyás 269-cel nagyobb a 2017 szeptemberi értéknél.
2018. szeptemberben:
- 7922 gyermek született, 3,0%-kal, 249 újszülöttel kevesebb, mint 2017 szeptemberében.
- Az elhunytak száma 9818 fő volt, 0,2%-kal, mindössze 20-szal több az előző év azonos havinál.
- A születésszám csökkenése és a halálozások ennél kisebb mértékű mérséklődése következtében a természetes fogyás a 2017. szeptemberi 1627-tel szemben 1896 fő volt, ami 17%-os emelkedést jelent.
- A házasságkötések száma csökkent, a 6577 anyakönyvezett frigy 4,9%-kal, 341-gyel kevesebb volt a 2017. szeptemberinél.

2018. január–szeptemberben:
- 67 283 gyermek jött világra, 1523-mal, 2,2%-kal kevesebb 2017 január–szeptemberéhez képest. Januárban, júniusban és júliusban valamelyest több, február–májusban átlagosan 3,7, augusztus–szeptemberben pedig 3,2%-kal kevesebb élveszületést regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 7,2%-os csökkenés májusban történt.
- A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest.
- 97 273-an haltak meg, 1,9%-kal, számszerűen 1903 fővel kevesebben, mint egy évvel korábban. Az év eddigi legnagyobb havi csökkenését és növekedését az első negyedévben regisztrálták. Míg januárban közel 22%-kal kevesebben, addig márciusban több mint 15%-kal többen haltak meg, mint az előző év azonos hónapjaiban. Ennek hátterében a tavalyihoz képest az idei évben később tetőző influenzajárvány állhatott. Ezt követően április–júniusban átlagosan 1,6%-kal mérséklődött, július–szeptemberben pedig 1,9%-kal emelkedett a halálozások száma az egy évvel korábbihoz képest.
- A születések száma számszerűen kevésbé csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2017. január–szeptemberi 30 370-nel szemben 2018 ugyanezen időszakában 29 990 fő volt, ami 1,3%-os javulást jelent.
- 43 258 pár kötött házasságot, 0,5%-kal, 210-zel több, mint az előző év I–III. negyedévében. A szezonon kívüli időszakot jelentő első negyedévben nem változott számottevően a frigyek száma 2017 azonos periódusához képest. Ezt követően május–júniusban és augusztusban emelkedett, a többi hónapban csökkent a házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb, 8,8%-os növekedést a szezon csúcsát jelentő augusztusban, míg a legjelentősebb, 9,1%-os visszaesést júliusban regisztrálták. Ez utóbbi annak tulajdonítható, hogy a tavaly júliusi bázisidőszakra eggyel több hétvége esett.
- Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,3 halálozás jutott, mindkettő 0,2 ezrelékponttal kevesebb volt a 2017. január–szeptemberi értéknél, aminek eredményeként a természetes fogyás 4,1 ezrelékes értéke nem változott. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A házasságkötési arányszám 5,9 ezrelékes értéke megegyezett az egy évvel korábbival.
A népmozgalom főbb adatai, 2018. január–szeptember
|
Népmozgalmi esemény |
Száma |
Változás az előző év azonos időszakához képest, % |
Ezer lakosra |
Változás az előző év azonos időszakához képest, % |
|
Élveszületés |
67 283 |
–2,2 |
9,2 |
–2,0 |
|
Halálozás |
97 273 |
–1,9 |
13,3 |
–1,7 |
|
Csecsemőhalálozás |
228 |
–6,9 |
3,4a) |
–4,8 |
|
Természetes fogyás |
–29 990 |
–1,3 |
–4,1 |
–1,1 |
|
Házasságkötés |
43 258 |
0,5 |
5,9 |
0,7 |
- a) Ezer élveszületésre.
- A születések száma a Nyugat-Dunántúlon mért kismértékű, 0,7%-os emelkedés kivételével mindegyik régióban mérséklődött. A legjelentősebb mértékű visszaesést (4,1% és 3,8%) Közép-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon regisztrálták.
- A halálozások száma Észak-Alföldön kismértékben, 1,9%-kal emelkedett, a többi hét régióban csökkent. A legnagyobb mérséklődés (–4,1% és –3,5%) Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon következett be, a legkisebb (–1,1% és –1,2%) Közép-Dunántúlon és Pest régióban.
- A természetes fogyás Észak-Alföldön – főleg a halálozások számának növekedése miatt – kiugróan (18%-kal), Közép-Dunántúlon ennél kisebb mértékben (4,8%-kal) emelkedett, a többi régióban csökkent. A születések számának kismértékű növekedése és a halálozások számának országos átlagot meghaladó visszaesése következtében a természetes fogyás Nyugat-Dunántúlon csökkent a legnagyobb mértékben (–7,1%).
- A házasságkötések száma hat régióban emelkedett és kettőben csökkent. A legnagyobb emelkedés Észak-Alföldön (2,2%), a legnagyobb csökkenés Dél-Alföldön (–2,2%) volt.
A népmozgalom főbb adatai régiónként, 2018. január–szeptember
|
Régió |
Élveszületések |
Halálozások |
Természetes fogyás |
Házasságkötések |
||||
|
száma |
változás, % a) |
száma |
változás, % a) |
száma |
változás, % a) |
száma |
változás, % a) |
|
|
Budapest |
11 351 |
–1,4 |
15 824 |
–2,7 |
–4 473 |
–5,8 |
7 740 |
0,2 |
|
Pest |
9 099 |
–0,9 |
10 999 |
–1,2 |
–1 900 |
–2,2 |
5 258 |
1,2 |
|
Közép-Dunántúl |
6 874 |
–4,1 |
10 736 |
–1,1 |
–3 862 |
4,8 |
4 791 |
1,8 |
|
Nyugat-Dunántúl |
6 257 |
0,7 |
9 547 |
–2,2 |
–3 290 |
–7,1 |
4 154 |
0,9 |
|
Dél-Dunántúl |
5 503 |
–3,8 |
9 542 |
–3,5 |
–4 039 |
–3,1 |
3 775 |
0,3 |
|
Észak-Magyarország |
8 683 |
–2,2 |
12 570 |
–2,7 |
–3 887 |
–4,0 |
5 166 |
–0,7 |
|
Észak-Alföld |
10 960 |
–2,3 |
14 332 |
1,9 |
–3 372 |
18,2 |
6 526 |
2,2 |
|
Dél-Alföld |
8 049 |
–3,3 |
13 326 |
–4,1 |
–5 277 |
–5,2 |
5 318 |
–2,2 |
|
Összesen b) |
67 283 |
–2,2 |
97 273 |
–1,9 |
–29 990 |
–1,3 |
43 258 |
0,5 |
- a) Az előző év azonos időszakához képest.
- b) A területre nem bontható adatokkal együtt.
Következő megjelenés: Népmozgalom, 2018. január–október, közzététel: 2018. december 21.