A japán hatóságok a japán értékpapír-felügyeletnek a Nissan által 2015 óta benyújtott jelentéseiben személyes jövedelmének valótlan szerepeltetése miatt emeltek vádat a hét elején a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés három héttel ezelőtt letartóztatott első embere ellen. A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is. A Renault felügyelőbizottsága viszont közvetlenül a letartóztatást követően megerősítette posztján a „feladatának ellátásában átmenetileg akadályoztatott” vezérigazgatót és teljes hatáskörű helyettest nevezett ki „jogi ügyei tisztázásának” idejére.
A csütörtöki közlemény szerint 2015 és 2018 között a cégvezér javadalmazása mindenben megfelelt „a vonatkozó jogszabályoknak” és az iparágban elfogadottnak tekintett alapelveknek egyaránt. A Renault közleménye megemlíti, hogy a felügyelőbizottság „a helyzet értékelésének a folytatására és az új fejlemények azonnali jelzésére” kérte fel a cég jogászait a Nissan által biztosított információk alapján. A közlemény kiemeli, hogy a felügyelőbizottság értékelése szerint „egyelőre nem állnak még rendelkezésre Carlos Ghosn védelmére felhasználható információk”.