Sötét mód ikon
2026 június 09
Sok mindent átalakíthat a QR-kód

Sok mindent átalakíthat a QR-kód

Az észt bejegyzésű vállalat MTI-nek küldött keddi közleménye kiemeli: a következő hónapokban jelentősen megváltozik a digitális pénzügyi szolgáltatások piaca az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének, a PSD2-nek, illetve a 2020-tól bevezetett azonnali fizetési rendszernek köszönhetően. Többek között módosulnak a bolti és online bankkártyás fizetések szabályai, és megjelenik számos új mobilos, valamint online fizetési megoldás – írták.

Ilyen innovatív megoldás a QR-kódos fizetés is, amely olcsó és biztonságos alternatívája lehet a készpénznek és a bankkártyának. Július végén meg is jelent a Magyar Nemzeti Bank QR-kód sztenderdjéről szóló ajánlása, eszerint egy QR-kóddal is lehet majd az azonnali fizetési rendszerre épülő tranzakciókat indítani. Krocsek Attila, a BlockBen üzletfejlesztési igazgatója a közleményben elmondta: a szolgáltatók közötti verseny eredménye, hogy a fizetéshez egyre kevesebb eszköz lesz szükséges, a folyamat gyorsul, mert csökken a fizetésben részt vevő köztes kiszolgálók száma, olcsóbb lehet, mert alacsonyabbak lesznek a fizetendő jutalékok.

A BlockBen szakértői szerint QR-kód az online fizetésben fog leggyorsabban teret nyerni, de azokon a helyeken is versenyképes lesz, ahol jelenleg készpénzt használnak még, vagy kisebb szolgáltatói helyeken, ahol nem akarnak kártyás fizetési megoldást használni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.