Sötét mód ikon
2026 szeptember 26
Nem számítottak rá. de ráhajtott a brazil gazdaság

Nem számítottak rá. de ráhajtott a brazil gazdaság

A brazil statisztikai hivatal kedden közölte, hogy az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal – 2018 első negyedéve óta a legerősebb ütemben – bővült a hazai össztermék (GDP), elemzők 0,4 százalékos emelkedésre számítottak. A második negyedévi növekedés ütemét a felülvizsgálat során 0,4 százalékról 0,5 százalékra emelték, az első negyedévit pedig 0,2 százalékos csökkenésről 0 százalékra. Éves összevetésben 1,2 százalékkal bővült a brazil gazdaság július-szeptemberben. Az előző negyedévben 1,0 százalékkal nőtt a GDP, és elemzők a harmadik negyedévre is 1 százalékot vártak. A statisztikai hivatal felfelé módosította a gazdasági növekedés tavalyi ütemét is, 1,1 százalékról 1,3 százalékra.

Az idei harmadik negyedévben az agrártermelés 1,3 százalékkal, az ipari termelés pedig 0,8 százalékkal, az utóbbi két év legerősebb ütemével nőtt. A szolgáltatások, amelyek a brazil gazdaság több mint 70 százalékát adják, 0,4 százalékkal bővültek. A kormányzati kiadások már a második egymást követő negyedévben csökkentek, július-szeptemberben 0,4 százalékkal. Az export 2,8 százalékos visszaesése az import 2,9 százalékos emelkedésével együtt azt eredményezte, hogy a külkereskedelem is megint ballaszt volt a növekedésen. A jelek szerint Latin-Amerika legnagyobb és egyben a világ hetedik legnagyobb gazdasága a korábban gondoltnál könnyebben elkerülte a recessziót, és gyorsulásra váltott az év végére. Közgazdászok ezt annak tulajdonítják, hogy a kormány gazdasági reformjai – az államháztartás rendbe tétele és az államszervezet karcsúsítása – kezdenek kifizetődni, de az kérdéses, hogy a jegybank meddig tud még kamatot csökkenteni. A brazil jegybank idén 150 bázisponttal, történelmi mélypontra, 5,0 százalékra csökkentette az alapkamatot, hogy segítse a gazdaság növekedését. A központi bank világosan jelezte, hogy legközelebbi kamatdöntő ülésén, december 11-én 4,50 százalékra viszi le az alapkamatot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.