Sötét mód ikon
2026 szeptember 26
Tízmilliárd forinnál is több édesség fogyhat

Tízmilliárd forinnál is több édesség fogyhat

Sánta Sándor az Innováció, jövőkép és fenntarthatóság az édességgyártásban címmel rendezett konferencián elmondta, hogy a szezonális édességek mennyisége stagnál, az árbevétel növekedése annak az eredménye, hogy a minőség irányába mozdul el a piac. A legnépszerűbb szezonális édesség a csokoládémikulás és a szaloncukor, becslései szerint előbbiből közel 700 tonnás mennyiség mellett 4 milliárd forint feletti árbevétel várható, utóbbiból 3500 tonna mellett az árbevétel 6,5 milliárd forint lehet. A szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a magyar háztartások általában egy kilogramm szaloncukrot vesznek. A vásárlók több mint fele a zselés szaloncukrot választja. Egy kilogramm szaloncukor már 799 forinttól is kapható, a prémium kategóriájúak ára dobozonként elérheti a 3000 forintot, de kilogrammonként akár a 10 ezer forintos árat is.

A csokoládés adventi kalendáriumokból évente 350 ezret értékesítenek. A szezonális termékek szinte felét a hipermarketekben szerzi be a lakosság – fűzte hozzá. A 1992-ben alapított szakszövetségnek 24 vállalat a tagja, amelyek a piac 80-85 százalékát adják – közölte Sánta Sándor. Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára előadásában elmondta: a magyar édességgyártásban több mint 200 vállalat közel 5 ezer embert foglalkoztat. A szakágazat árbevétele tavaly meghaladta a 211 milliárd forintot, a nyereség pedig a 9 milliárd forintot. Kitért arra is, hogy 2010 óta az élelmiszeripar jövedelmezősége és eredményessége is jelentősen bővült: az ágazat teljes árbevétele mintegy 50 százalékkal emelkedett, az export aránya az élelmiszeripari fejlesztési stratégiában megfogalmazott céloknak megfelelően szintén dinamikusan nőtt. Az ezzel párhuzamosan emelkedő beruházási kedv a növekvő támogatásoknak is köszönhető. Míg a korábbi támogatási időszakokban nem jutott forrás az élelmiszeriparnak, addig 2014-től több mint 300 milliárd forint áramlott az ágazatba részben hazai, részben uniós forrásból. Az államtitkár szerint az unió új, 2021-2027-es költségvetési időszakában is prioritást kell, hogy kapjon az innovatív élelmiszeripari fejlesztések támogatása, emellett a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását is fontosnak tartják a robotizáció, digitalizáció eszközeinek felhasználásával. Továbbá kiemelten kezelendő a fogyasztói tudatosság fokozása, a környezetterhelés mérséklése, valamint a munkaerő, a szakképzés helyzetének a változó igényekhez történő rugalmas alkalmazkodása is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.