Sötét mód ikon
2026 szeptember 23
Duplázták a magyar-kínai devizacsere keretösszegét

Duplázták a magyar-kínai devizacsere keretösszegét

A jegybank közleményében ismerteti: a Kínai Népköztársaság jegybankja (People’s Bank of China, PBOC) és az MNB újabb három évre megújította a kétoldalú forint-renminbi devizacsere megállapodást. A korábbi 10 milliárd jüan névértékű keretösszeg – Kína növekvő világgazdasági súlyával, és a kínai renminbi nemzetközi monetáris rendszerben betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepével összhangban – 20 milliárd jüanra emelkedett. Az MNB a megállapodásban meghatározott összeg erejéig forint ellenében kínai renminbihez juthat. A kínai jegybank is élhet a devizacsere lehetőségével, azaz amennyiben szükségesnek ítéli, kínai renminbi ellenében forintot kaphat.

A megállapodás három éves futamideje közös megegyezéssel ismételten meghosszabbítható. A devizacsere megállapodás megújítása és a keretösszeg emelése az MNB szerint támogatja a kétoldalú gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok további fejlődését, emellett a hazai pénzügyi piacok stabilitását is szolgálja. Az első megállapodást 2013-ban írták alá, és először 2016-ban újították meg, azóta a renminbi bekerült a Nemzetközi Valutaalap (IMF) SDR-kosarába, ami a renminbi nemzetközi tartalékvaluta szerepét erősítette.

Az MNB nemzetközi tartalékainak mértéke jelenleg több mint 28 milliárd euró, érdemben meghaladva a befektetők által követett tartalékmutatók alapján elvárt szinteket. A swapmegállapodás keretösszege – jelenlegi árfolyamokon kifejezve – az MNB mérlegében levő devizatartalékon felül további 2,6 milliárd euró értékű biztonsági tartalékot, puffert jelent. A swapmegállapodás potenciális lehívása esetén a renminbi eszközök az MNB devizatartalékai közé kerülhetnek. A devizacsere megállapodás védőháló szerepe a keretösszeg emelésének következtében erősödik, az addicionálisan mozgósítható devizaeszközök mértéke növekszik, hozzájárulva az ország külső sérülékenységének további mérséklődéséhez – írja közleményében a jegybank.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.