Sötét mód ikon
2026 szeptember 03
GKI: a nyár eleji szint alá zuhantunk

GKI: a nyár eleji szint alá zuhantunk

Az üzleti szférában drámai mértékben, áprilisi mélypontjának közelébe zuhant a szolgáltató és kereskedelmi cégek bizalmi indexe, s nagyon jelentős volt a pesszimizmus erősödése az iparvállalatok körében is. Ugyanakkor az építőipari cégek látványosan optimistábbak lettek, bár még ez is messze van a járvány előtti, márciusi derűlátásuktól.  Az ipari bizalmi index novemberi csökkenését főként a rendelésállományok – ezen belül részben az export –, és a termelési várakozások romlása okozta, a készlethelyzet kissé javult.

Jobb lett az elmúlt időszak termelésének megítélése. Ugyanakkor véleményük szerint idén kevesebb beruházást fognak végrehajtani, mint tavaly, s jövőre is csak a kiadások stagnálását tervezik. Az építőipari termelők hangulata novemberben sokat javult, amiben vélhetően szerepe volt a bejelentett, a lakásépítést és felújítást támogató kormányzati intézkedéseknek.

A rendelésállományok megítélése jelentősen javult. A kereskedelmi bizalmi index no-vemberben közel került áprilisi, évtizedes minimumához. Az eladási pozíció megítélése nagyon alacsony szinten hullámzik, novemberben csökkent, a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény pedig jelentősen zuhant. A készletek megítélése kissé kedvezőbb lett. A szolgáltató cégek pesszimizmusa szinte minden területen markánsan erősödött, így a forgalmi várakozások esetében is.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága novemberben ismét gyengült, újra több lett a létszám csökkentését, mint növelését tervező cégek aránya. A romlás a szolgáltató szektorban volt drámai, mértéke megközelítette az áprilisit. Ezzel szemben az építőiparban viszont még erősödött is a foglalkoztatási szándék, a lakosság munkanélküliségtől való félelme pedig három hónapos romás után kissé csökkent. Az áremelési törekvés a szolgáltató szektor kivételével minden ágazatban gyengült, a fogyasztók inflációs várakozása viszont tovább erősödött. A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában idén – április kivételével – még soha nem volt a novemberihez hasonlóan pesszimista, a legbrutálisabb romlás a szolgáltató szektorban következett be. A lakosság viszont kissé optimistább lett.

A fogyasztói várakozások minimális javulása részben lakosság saját pénzügyi helyzetének kedvezőbb megítélését tükrözi. A megtakarítási lehetőségekről alkotott vélemény nem változott. Kissé javult a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlásának lehetősége.

Az alábbi linken látható a GKI konjunktúraindex és összetevőinek interaktív grafikonja, amit bármely online kiadvány weboldalába be lehet illeszteni az oldalon található kód segítsé gével: https://gki.hu/vizzu/

Módszertani magyarázat:

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.

Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.

A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.

A GKI konjunktúraindex és összetevői, 2016-2020

Év

Hónap

Üzleti bizalmi index

Fogyasztói bizalmi index

GKI konjunktúraindex

2016.

I.

7,2

-16,6

1,0

II.

4,6

-20,2

-1,8

III.

4,6

-23,8

-2,8

IV.

2,2

-21,1

-3,9

V.

2,3

-18,9

-3,2

VI.

1,7

-19,2

-3,7

VII.

5,6

-16,1

0,0

VIII.

1,2

-18,6

-3,9

IX.

1,7

-18,5

-3,6

X.

1,0

-20,3

-4,5

XI.

2,8

-16,5

-2,2

XII.

3,7

-14,1

-0,9

2017.

I.

4,4

-11,7

0,2

II.

4,5

-12,4

0,1

III.

4,7

-11,5

0,5

IV.

6,4

-16,4

0,5

V.

7,9

-16,1

1,7

VI.

9,5

-14,6

3,2

VII.

11,3

-15,9

4,2

VIII.

10,2

-13,6

4,0

IX.

12,3

-14,3

5,4

X.

10,5

-13,8

4,2

XI.

11,7

-14,2

5,0

XII.

13,4

-7,7

7,9

2018.

I.

14,2

-8,9

8,2

II.

15,5

-7,6

9,5

III.

13,6

-5,8

8,6

IV.

13,3

-3,9

8,8

V.

13,8

-7,5

8,3

VI.

15,3

-5,7

9,8

VII.

17,3

-9,0

10,5

VIII.

13,3

-12,2

6,7

IX.

10,4

-8,3

5,5

X.

13,1

-9,5

7,2

XI.

14,4

-12,1

7,5

XII.

15,4

-10,6

8,6

2019.

I.

13,9

-12,1

7,1

II.

12,9

-11,1

6,7

III.

12,1

-10,7

6,2

IV.

7,1

-8,9

2,9

V.

9,4

-10,4

4,3

VI.

5,7

-7,0

2,4

VII.

4,3

-10,1

0,6

VIII.

7,5

-5,9

4,0

IX.

0,9

-3,7

-0,3

X.

2,5

-9,8

-0,7

XI.

7,0

-9,2

2,8

XII.

1,5

-8,4

-1,1

2020.

I.

1,0

-12,5

-2,5

II.

0,7

-12,1

-2,6

III.

-1,8

-12,1

-4,5

IV.

-27,2

-49,8

-33,1

V.

-24,5

-38,5

-28,1

VI.

-16,2

-32,8

-20,5

VII.

-15,2

-26,9

-18,2

VIII.

-15,3

-29,6

-19,0

IX.

-15,1

-31,1

-19,3

X.

-13,4

-34,2

-18,8

XI.

-20,4

-33,0

-23,7

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.