Sötét mód ikon
2026 szeptember 03
A beszállítók is megérdemelnék a támogatást

A beszállítók is megérdemelnék a támogatást

A NAK emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a novemberben megjelent kormányrendelet szerint a vendéglátóhelyek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre van lehetőségük kiszolgálni a vásárlókat, valamint a rendezvények tartása sem megengedett. A korlátozások nyomán csökkenő forgalom miatt a kormány gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti a szektor vállalkozásait.

A kamara felhívta a figyelmet, hogy a szállodaipar és vendéglátás forgalmának csökkenése közvetlenül érinti az oda beszállító élelmiszer- és ital-előállítókat, valamint a nagykereskedőket is, akiknek a piaci lehetőségei beszűkültek. Különösen nehéz helyzetben vannak azon kis- és közepes méretű vállalkozások, amelyek elsősorban a vendéglátóipar kiszolgálására szakosodtak, valamint azok a vendéglátóiparnak beszállító nagykereskedők, akik a tavaszi gazdaságvédelmi intézkedésekből is kimaradtak. Kritikus a helyzete azon ágazati szereplőknek is, akik az előttünk álló ünnepi időszak rendezvényeitől várták éves árbevételük jelentős részét – tették hozzá.

A középiskolai étkeztetés és az általános iskolai étkeztetés részleges szünetelése is a kis- és közepes élelmiszer-feldolgozókat érinti hátrányosan, az érintett kis- és közepes méretű élelmiszeripari és kereskedelmi vállalkozások jelentős része kerülhet csődhelyzetbe a következő hónapokban a NAK szerint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.