„Vannak országok, ahonnan a már egyébként is pesszimista becsléseinket alulmúló adatok érkeznek be” – mondta. Jelezte egyúttal, hogy az IMF ezért a szokásos júliusi frissítés helyett „nagy valószínűséggel már júniusban” kiadja tavaszi prognózisának felülvizsgált változatát. „A jelenlegi állás szerint arra számítunk, hogy rosszabb híreink lesznek a 2020-as évről” – fogalmazott. Az IMF idén áprilisban publikált prognózisában soha nem tapasztalt mértékben rontani kényszerült éves világgazdasági növekedési előrejelzését a járvényvédelmi intézkedések gazdasági teljesítményt csökkentő hatása miatt.
Januárban még 3,3 százalékos GDP-növekedést jelzett a 2020-as évre, amit áprilisra már 6,3 százalékponttal 3,0 százalékos csökkenésre volt kénytelen módosítani. Az áprilisi prognózisban a 30-as évek nagy világgazdasági recessziójához mérhető nagyságrendűnek ítélte meg az idén várható visszaesést az IMF, ami mellett a 2008/2009-es gazdasági és pénzügyi válság is eltörpül.