Sötét mód ikon
2026 szeptember 03
Áttörte a 17 ezer dollárt a bitcoin árfolyama

Áttörte a 17 ezer dollárt a bitcoin árfolyama

A világ legnagyobb és legismertebb digitális devizájának értéke az év eleje óta majdnem két és félszeresére nőtt. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe – amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja – 17 455,94 dolláron, 4,75 százalékos nyereségben állt kedd délután fél hatkor. Az elmúlt 24 órában a minimumot 16 560,00 dolláron, a maximumot pedig 17 466,70 dolláron érte el az index.

Január első napján 7179,95 dolláron állt az index, legmagasabb értékét pedig 2017 decemberében 19 665,39 dolláron érte el. A bitcoin árfolyamát erősítette, hogy erőteljesen nőtt a befektetői kereslet a kockázatosabb eszközök iránt a koronavírus-járvány elleni küzdelmet szolgáló példátlan monetáris és fiskális gazdaságösztönző intézkedések közepette.

Növeli vonzerejét az is, hogy sokan vélik úgy, az előre szabályozott mennyiség következtében a bitcoin értéke nem inflálható el. Elemzők szerint személyes vagyonkezeléssel foglalkozó befektetők vásárolnak bitcoint, hogy így védjenek ki bármilyen jövőbeni inflációt, amely a jegybankok gazdaságösztönző intézkedéseiből fakad majd. A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, amelyből szigorúan meghatározott mennyiség bányászható, a maximális készlete 21 millió.

A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, a felhasználók között gyakorlatilag díjtalan, azonnali pénzmozgást garantál. Támogatói azt vallják, hogy a készlet szűkössége adja a bitcoin belső értékét, és megvédi az inflációt gerjesztő jegybanki vagy kormányzati politikáktól. A bitcoin árfolyama néhány hete indult igazán jelentős erősödésnek, miután az elektronikus kereskedelemre szakosodott, pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó PayPal bejelentette, hogy engedélyezi digitális devizák vásárlását a platformján.

Ez a hír erősítette azokat a régóta fennálló várakozásokat, hogy a bitcoin és társai életképesebb fizetési formává válnak. A bitcoin befektetői és rajongói az árfolyam további emelkedésébe vetett reményeiket arra alapozzák, hogy a globális pénzügyi hatóságok egyértelműbbek lesznek a kriptodevizák szabályozásában, és a nagy, hagyományos pénzügyi vállalatok egyre inkább elfogadják a digitális devizákat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.