Sötét mód ikon
2026 szeptember 02
Több százezer munkahely elvesztésétől tart az IG Bau

Több százezer munkahely elvesztésétől tart az IG Bau

Ami nem biztos állás, az esik elsőként áldozatul minden krízisnek – mondta Robert Feiger, a szakszervezeti szövetség elnöke. Az alkalmi és a kölcsönzött munkaerő foglalkoztatását a járvány már eddig is alaposan megtizedelte. A munkaadók jó része pedig most már a határozott időre szóló munkaszerződéseket is kénytelen lesz hagyni kifutni a romló üzleti környezet miatt – fejtette ki.

A határozott időre szóló munkaszerződés elsősorban a mezőgazdasági és építőipari ágazatokra jellemző. Ezen belül is főként a fiatalabb, pályakezdő korosztály kerülhet a „korona-vesztesek” közé – tette hozzá. Véleménye szerint aki pályakezdőként veszíti el az állását az nem csak anyagilag kerül nehéz helyzetbe azzal, hogy nem tud lakásbérletet fizetni vagy hitelt törleszteni, hanem az egész életpálya-tervének a megvalósíthatósága kérdőjeleződik meg, beleértbe a családalapítást is.

Az IG Bau elnöke egyúttal az indoklás nélküli felmondások betiltására szólította fel a német kormányt. A kormány milliárdos összegeket mozgósított a járvány következményeinek az enyhítésére a vállalatok számára és hasonló módon kellene eljárnia a foglalkoztatottak nehéz helyzetének az enyhítése érdekében is a mukaerőpiaci politika módosításával – mondta a német IG Baun szakszervezet elnöke.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.