Az FTSE 100 tőzsdeindex pénteken késő délután mindenkori csúcsra tudott törni.
Az Egyesült Királyság vezető tőzsdeindexe, az FTSE 100 index pénteken délután történelmi csúcsra tudott törni. Az FTSE 100 árfolyama közép-európai idő szerint 16 óra 45 perc körül átlépte a 2018 májusában felállított 7903.5 pontos történelmi szintet. Az FTSE 100 történelmi csúcsdöntésével egyidejűleg a font meredek esésbe kapcsolt az amerikai dollárral szemben. A dollár a robusztus amerikai foglalkoztatási adatok hatására meredek emelkedésbe kezdett. Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal ma délután közölte, hogy januárban 517 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság az Amerikai Egyesült Államokban.
A brit blue-chip index körülbelül 2 éve emelkedik, azt követően, hogy 2016 elején a Brexit-szavazás előtt történelmi mélypontra kerül. Az elmúlt hónapokban az inflációs nyomás csökkenésével párhuzamosan a globális részvénypiaci fellendüléssel egyidejűleg az FTSE 100 index is szépen emelkedett. A Bank of England éppen tegnap emelte az irányadó kamatlábat a 2008 óta látott legmagasabb szintre. Az intézmény azonban azt is jelezte, hogy a szigorítási ciklus végéhez közeledik.

Forrás: Teletrader
Borítókép forrása: Shutterstock