Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás Október 30. – A BUX pirosban indult, OTP a csúcs után esésben, a részvények is csökkennek

Tőzsdenyitás Október 30. – A BUX pirosban indult, OTP a csúcs után esésben, a részvények is csökkennek

Negatívan indult a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első óra végén 106 887,26 pontnál tart. A vezető részvények gyengültek. Az OTP a tegnapi csúcs után és a Mol fordított az irányon és csökkenéssel kezdett. A Telekom és a Richter is esett. A RABA sem találja az irányt és 9,25 százalékkal esett. A forgalom az első óra végén 3 milliárd felett járt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,52 pontos emelkedéssel, 107 141,66 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött. A nyitást követően az index esni kezdett és az első óra végén 106 887,26 ponton áll. Az OTP árfolyama 0,04 százalékkal esett az első órában. A Mol is negatívan indult és az árfolyama 0,46 százalékkal erősödött. A Telekom is újra gyengélkedik és az árfolyam 0,11 százalékkal esett az indulást követően. A Richter papírok továbbra is mínuszban állnak. Az árfolyam 0,29 százalékkal csökkent reggel óta. A RÁBA komoly zuhanást folytat az árfolyam 9,25 százalékkal csökkent. A forgalom az első órát követően 3 milliárd felett van már.  A szerda esti tőzsdei csúcs után negatívan kezdi a napot a pesti parkett.

A részvények árfolyama a csütörtökön reggeli indulásnál

Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,46 százalékkal 3 000 forintra csökkent.

OTP: A részvények ára -0,04 százalékkal csökkent és 31 690 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyama -0,11 százalékkal 1 798 forintra esett.

Richter: A papírok árfolyama -0,29 százalékkal 10 370 forintra csökkent.

4iG: Az árfolyam -0,26 százalékos mínuszban, 3 786 forinton áll.

RABA: Az árfolyam -9,25 százalékkal 3 630 forintra esett.

A részvénypiac forgalma az első óra végén 3 milliárd forint felett volt.

A részvények előző napi zárása

OTP: A bankpapír ára 430 forinttal, 1,38 százalékkal 31 700 forintra nőtt szerdán, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában 31 865 forintnál látható a következő ellenállási szint, míg 30 970 forintnál fontos támasz húzódik.

Mol: Kedden az olajpapír jegyzése 76 forinttal, 2,59 százalékkal 3 014 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban folytatta az intenzív emelkedést és áttörte a 2 950 forintos ellenállást, a következő fontosabb szint 3 040 forint közelében van.

Magyar Telekom: Az árfolyama a szerdai 2 forintos, 0,11 százalékos csökkenéssel 1 800 forinton zárt. A támasz 1 757 forintnál húzódik, míg felfelé a 30 napos mozgóátlag képez ellenállást 1 809 forintnál.

Richter: A gyógyszerrészvény árfolyama 70 forinttal, 0,67 százalékkal 10 400 forintra esett 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam a 10 400 forintos támaszon zárt, a következő szint 10285 forintnál látható, míg felfelé 10 470 forintnál ellenállás.

A BUX mai alakulása az elemző szerint

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a szerdai történelmi csúcs után iránykereskedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX szerdán 847,4 pontos, 0,8 százalékos emelkedéssel, 107 141,14 ponton zárt.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.