Nem igazán találja az irány a kedd reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a nyitást követően esett és 106 851,21 pontnál állt. A vezető részvények vegyesen alakultak. Az OTP zuhanással kezdte a reggelt. A Mol viszont erősödött és az árfolyam már a 3 ezernél tart. A Richter is emelkedőben. A Telekom esésben. A forgalom az első óra végén 10 milliárd felett járt.

A pesti parkett vegyesen indult kedden. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,41 pontos emelkedéssel, 107 835,52 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan erősödött. A nyitást követően az index tovább gyengült és az első óra végén 106 851,21 ponton áll. Az OTP árfolyama zuhanásba kezdett és 2,53 százalékkal esett. A Mol pluszban kezdett és az árfolyama 1,08 százalékkal nőtt. A Telekom viszont csökkenéssel kezdett és az árfolyam 0,11 százalékos mínuszban áll az első órát követően. A Richter papírok emelkedtek. Az árfolyam 1,17 százalékkal nőtt az első óra végén. A forgalom az első órát követően 10 milliárd felett van már. A hétfői zárást követően gyengüléssel indult a napja a pesti börzének.
A részvények árfolyama kedden reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama +1,01 százalékkal 3 000 forintra erősödött a kezdést követően.
OTP: A részvények ára -2,53 százalékkal esett és 31 990 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyama -0,11 százalékkal 1 774 forintra esett.
Richter: A részvények ára +1,17 százalékkal emelkedett és 9 890 forinton áll.
A részvénypiac reggeli forgalma az első óra végén 10 millárd felett jár.
A részvények előző napi alakulása
OTP: A bankrészvények ára 350 forinttal, 1,08 százalékkal 32 820 forintra nőtt hétfőn, forgalmuk 16,9 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában ellenállás 33 316 forintnál, támasz 31 865 forintnál található.
Mol: A Mol 50 forinttal, 1,71 százalékkal 2 970 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban hétfőn. A részvényeinél 3 043 forintnál húzódik ellenállás, támaszt a 200 napos mozgóátlag és egy csökkenő trendvonal alakít ki 2 930 forint körül.
Magyar Telekom: A távközlési papír árfolyama hétfőn 4 forinttal, 0,22 százalékkal 1784 forintra emelkedett, forgalma 956,2 millió forint volt. A grafikonján 1793-1800 forint között ellenállási zóna húzódik, felette az 50 napos mozgóátlag 1823 forintnál, támasz pedig 1750.
Richter: Az árfolyama 125 forinttal, 1,27 százalékkal 9 725 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el. Az elemző szerint ellenállás 9 870 forintnál, támasz 9 705, azalatt pedig 9 500 forintnál húzódik.
BUX és a kereskedés mai indulása az elemző szerint
Az európai határidős árazások alapján emelkedéssel kezdődhet a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BUX 527,45 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 107 834,11 ponton zárt.
Czibere Ákos megjegyezte, hogy az OTP-re két céláremelés is érkezett. A JP Morgan 36 500 forintra, az Autonomous Research 39 504 forintra emelte a magyar bank 12 havi célárát. Ez utóbbi az eddigi legmagasabb érték.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock