Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás december 9. – A BUX már újra a fellegekben, az OTP és a Mol pluszban

Tőzsdenyitás december 9. – A BUX már újra a fellegekben, az OTP és a Mol pluszban

Emelkedéssel kezdődött a keddi nap kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a nyitást követően erősödött és 108 312,58 ponton áll. Az OTP árfolyama 0,21 százalékkal emelkedett. A Mol is pluszban kezdte a reggelt. A Telekom gyengült az indulást követően. A Richter is emelkedéssel indította a napot. A forgalom az első óra végén 2,1 milliárdnál jár. 

Visszatárt a pozitív hangulat a tőzsdén. Forrás: Unsplash

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1 pontos csökkenéssel, 107 883,53 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült. A nyitást követően az index 108 312,58 pontra emelkedett.

Az OTP árfolyama ma visszatért a versenyben és 0,21 százalékkal emelkedett az árfolyam. A Mol is pluszban kezdett, az árfolyam 0,34 százalékkal erősödött a nyitást követően. A Telekom árfolyama gyengült a nyitást követően. A Richter árfolyama is erősödéssel kezdett és 1,26 százalékos pluszban áll  az első órában. A forgalom az első óra végén 2,1 milliárdnál jár. A hétfő zuhanó hangulat eltűnt a piacról.

A részvények árfolyama a kedd reggeli indulásnál

Mol: Az olajvállalat árfolyama +0,34  százalékkal 2 960 forintra emelkedett a kezdést követően.

OTP: A részvény ára +0,21 százalékkal emelkedett és 33 750 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam -0,11 százalékkal 1 752 forinton áll változatlanul.

Richter: A részvény ára +1,26 százalékkal nőtt és 9 620 forinton áll.

A részvénypiac reggeli forgalma az első végén 2,1 milliárdnál jár.

A részvények előző napi kereskedése

OTP: A bankpapír ára 430 forinttal, 1,26 százalékkal 33 670 forintra esett a hét első napján, forgalma 13,7 milliárd forintot tett ki. Folytatódott az elmúlt napok esése, támaszt az 50 napos mozgóátlag jelent 31 677 forintnál, majd 33 316 forintnál, ellenállás pedig 35 662 forintnál.

Mol: Az olajpapír ára 36 forinttal, 1,22 százalékkal 2914 forintra csökkent 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam a 200 napos mozgóátlag alá süllyedt, ellenállás 2938 forintnál, támasz az 50 napos mozgóátlagnál, 2887 forintnál található.

Richter: A részvény  jegyzése 120 forinttal, 1,25 százalékkal 9 500 forintra gyengült hétfőn egy warrant (tőkeáttételes termék) kiütése miatt. A forgalom 4,8 milliárd forint volt. Az ellenállás a csökkenő trendcsatorna alsó trendvonalánál, 9520 forintnál húzódik az elemző szerint.

Magyar Telekom: A távközlési részvény árfolyama 10 forinttal, 0,57 százalékkal 1 754 forintra erősödött, forgalma 867,5 millió forint volt. A részvény emelkedett, amelyet a 200 napos mozgóátlag állított meg az 1 755 forintos szint környékén. További emelkedés esetén a 30 és az 50 napos mozgóátlag képezhet további ellenállást, 1 761 és 17 76 forintnál, támasz 1 690 forintnál húzódik.

A BUX mai indulása az elemző szerint

Czibere Ákos szerint a határidős árazások alapján iránykereséssel kezdődhet a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BUX 1037,54 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 107 884,53 ponton zárt.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.