Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás December 11. –  A BUX zöldben kezdett, az OTP egyedüliként pluszban

Tőzsdenyitás December 11. – A BUX zöldben kezdett, az OTP egyedüliként pluszban

Emelkedéssel indult a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a nyitást követően emelkedni kezdett és 108 983,37 ponton áll az első óra végén. Az OTP árfolyama 1,1 százalékkal nőtt. A Mol viszont mínuszban kezdte a reggelt. A Telekom is gyengült az indulást követően. A Richter is eséssel indította a napot. A forgalom az első óra végén 2 milliárdnál jár. 

A BUX emelkedéssel kezdte a csütörtöki reggelt. Forrás: Unsplash

Zöldben kezdte a napot a BUX, az OTP pluszban indult

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,33 pontos csökkenéssel, 108 569,83 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záró értékéhez képest minimálisan gyengült. A nyitást követően közel 400 ponttal emelkedett az index és már 108 983,37 ponton áll.

Az OTP árfolyama próbálja a korábbi zuhanásból visszatornázni magát és erősödéssel kezdett. Az árfolyam 1,1 százalékkal nőtt. A Mol viszont mínuszban kezdett, az árfolyam 0,55 százalékkal gyengült a nyitást követően. A Telekom árfolyama 0,45 százalékkal gyengült a nyitást követően. A Richter árfolyama is csökkenéssel kezdett és 0,05 százalékos mínuszban áll  az első órában. A forgalom az első óra végén 2 milliárdnál jár. A szerdai kivárás hangulata eltűnt a piacról.

A részvények árfolyama a csütörtök reggeli indulásnál

Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,55 százalékkal 2 910 forintra esett a kezdést követően.

OTP: A részvény ára +1,1 százalékkal emelkedett és 34 070 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam -0,45 százalékkal esett és 1 756 forinton áll.

Richter: A részvény ára -0,05 százalékkal csökkent és 9 740 forinton áll.

A részvénypiac reggeli forgalma az első óra végén 2 milliárdnál jár.

A részvények előző napi kereskedése

OTP: Szerdán a részvény ára 130 forinttal, 0,38 százalékkal 33 700 forintra esett, forgalma 8,9 milliárd forintot tett ki. A papír 33 560 forintnál lévő támasz felett zárt, ennek letörése esetén további támasz 33 320 forintnál, míg ellenállás 35 660 forintnál húzódik.

Mol: A papír árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2926 forintra csökkent szerdán, 1,6 milliárd forintos forgalomban. A részvénynél a támasz 2904 és 2894 forintnál, míg ellenállás 2938 forintnál húzódik, ami a 200 napos mozgóátlag.

Richter: Szerdán a részvény árfolyama 65 forinttal, 0,67 százalékkal 9 745 forintra nőtt, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.  Az árfolyam közeledett a 9 870 forintnál húzódó ellenállás felé, aminek áttörése esetén 10 017 forintnál lehet a következő akadály.

Magyar Telekom: A papír árfolyama 38 forinttal, 2,2 százalékkal 1 764 forintra erősödött, forgalma 574,3 millió forint volt szerdán. Az árfolyam áttörte a 200 napos mozgóátlagot, ami most már támasz 1 759 forintnál, a következő akadályt az 50 napos mozgóátlag jelentheti 1 773 forintnál.

A BUX indulása mellett céláremelés is érkezett a vezető részvényekre

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX stagnált szerdán, az index minimális, 0,99 pontos emelkedéssel, 108 571,16 ponton zárt. Szemán Péter kiemelte Az elemző jelezte azt is, hogy céláremelés érkezett az OTP-re és a Mol-ra, célárcsökkentés a Richterre. A Trigon Dom Maklerski az OTP célárfolyamát 36 925 forintról 39 200 forintra emelte, az ajánlást viszont vételről tartásra módosította. A JP Morgan az OTP célárát 36 500 forintról 39 700 forintra emelte, az ajánlás továbbra is felülsúlyozás. A Trigon a Mol célárát 3161,8 forintról 3 222,9 forintra emelte, de az ajánlást vételről tartásra változtatta. A Richter célárfolyamát 13 797 forintról 13 127 forintra vágta az elemzőház, az ajánlás viszont továbbra is vételen maradt.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.