Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás December 16. – A BUX szárnyal, a részvények kísérik az emelkedésben

Tőzsdenyitás December 16. – A BUX szárnyal, a részvények kísérik az emelkedésben

Lendületesen indult a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX a nyitást követően emelkedni kezdett és 110 032,86 ponton áll az első óra végén. Az OTP árfolyama 0,44 százalékkal nőtt. A Mol is pluszban kezdte a reggelt. A Telekom  árfolyama is emelkedett. A Richter pozitívan indította a napot. A forgalom az első óra végén 2 milliárdnál jár.

A BUX nagyon beindult, a részvények emelkednek. Forrás: Unsplash

Pozitívan kezdte a napot a BUX, a részvények pluszban indultak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,57 pontos emelkedéssel, 109 506,94 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan erősödött. Az indulást követően folytatódott az emelkedés és az index az első óra végén már átlépte a bűvös szintet és az index 110 032,86 ponton állt.

Az OTP árfolyama erősödéssel kezdett. Az árfolyam 0,44 százalékkal nőtt. A Mol is pluszban kezdett, az árfolyam 0,14 százalékkal emelkedett a nyitást követően. A Telekom árfolyama erősödött a nyitást követően. A Richter árfolyama is emelkedéssel kezdett és 0,46 százalékos pluszban áll az első órában. A forgalom az első óra végén 2 milliárdnál jár. A hétfő esti zárást követően pozitív irányban indult a nap a pesti börzén.

A részvények árfolyama kedd reggel

Mol: Az olajvállalat árfolyama +0,14 százalékkal 2 918 forintra nőtt a kezdést követően.

OTP: A részvény ára +0,44 százalékkal emelkedett és 34 550 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam +0,11 százalékkal emelkedett és 1 750 forinton áll.

Richter: A részvény ára +0,46 százalékkal erősödött és 9 865 forinton áll.

A részvénypiac reggeli forgalma az első óra végén 2 milliárdnál jár.

A részvények előző napi kereskedése

OTP: Hétfőn a részvény ára megállt 34 400 forinton, forgalma 6,2 milliárd forintot tett ki.  Azárfolyamában változatlanul 35 ezer forintnál húzódik fontos ellenállás, míg 33 700 forint közelében támasz.

Mol: A papír 26 forinttal, 0,88 százalékkal 2 914 forintra csökkent hétfőn, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, ami így 2 938 forintnál ellenállást jelent, támasz 2 906 forintnál látható.

Richter: Hétfőn a részvény árfolyama 110 forinttal, 1,13 százalékkal 9820 forintra nőtt, forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.felfelé mozdult ki a kereskedési sávjából az elemző szerint, a 30 napos mozgóátlag már fontos támaszt jelent 9768 forintnál, míg a következő ellenállás az 50 napos mozgóátlag 10 002 forintnál.

Magyar Telekom: A papír árfolyama 22 forinttal, 1,24 százalékkal 1 748 forintra esett, forgalma 269,6 millió forint volt hétfőn. továbbra is a 200 napos mozgóátlaggal küzd, hétfőn alatta zárt, így az ellenállást képez 1 762 forintnál.

A BUX indulása az elemző szerint

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 101,21 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel 109 506,37 ponton zárt.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.