Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás Január 14. – A BUX újra a csúcson kezdett, az OTP gyengült

Tőzsdenyitás Január 14. – A BUX újra a csúcson kezdett, az OTP gyengült

Maradt a lendület a szerda reggeli tőzsdei kereskedésen. A BUX az első óra végére már több mint 600 ponttal emelkedett és 119 469,51 ponttal új csúcsnál áll. Az OTP árfolyama gyengült a kezdésnél. A Mol erős pluszban kezdett. A Telekom is erősödött az első órában. A Richter viszont csökkenéssel indította a napot. A részvénypiac forgalma reggel az első óra végén 2,8 milliárdnál járt.

A BUX zöldben, a részvények vegyesen alakulnak a szerdai nyitást követően. Forrás: Unsplash

A BUX nem engedi el a csúcsot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,08 pontos csökkenéssel, 118 863,04 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest alig változott. A nyitást követően a BUX viszont a szárnyalásba kezdett és az index már 119 469,51 ponton áll, ami új csúcsnak számít.

Az OTP árfolyama viszont csökkenéssel l kezdett 0,32 százalékkal áll lejjebb az árfolyam a kezdéshez képest.  A Mol maradt az erősödésnél. Az árfolyam 1,91 százalékkal emelkedett. A Telekom árfolyama emelkedéssel indult reggel, az árfolyam 0,76 százalékos pluszban áll. A Richter árfolyama 0,1 százalékkal csökkent az indulást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 2,8 milliárdnál járt. A keddi csúcszárást követően maradt a pozitív hangulatú a kereskedés a pesti börzén.

A részvények árfolyama szerdán reggel

Mol: Az olajvállalat árfolyama +1,91 százalékkal 3 312 forintra nőtt az első órát követően.

OTP: A részvény ára -0,32 százalékkal gyengült és 37 800 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam +0,76 százalékkal emelkedett és 1 864 forinton áll.

Richter: A részvény ára -0,1 százalékkal csökkent és 10 280 forinton áll.

A részvénypiac forgalma az első óra végén 2,8 milliárdnál járt.

A részvények keddi zárása

OTP: Kedden a bank részvényeinek ára 670 forinttal, 1,8 százalékkal 37 920 forintra nőtt, forgalmuk 16,1 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában 39 460 forintnál adódhat a következő potenciális ellenállás, míg a 37 110 forintos szint támaszt jelent.

Mol: Kedden a Mol 54 forinttal, 1,69 százalékkal 3 250 forintra erősödött 3,5 milliárd forintos forgalomban. A részvény megérkezett a következő ellenálláshoz, amely 3 245 forintnál húzódik, támasz 3 170 forintnál látható.

Richter: A papírok árfolyama kedden 90 forinttal, 0,88 százalékkal 10 290 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. változatlanul a 200 napos mozgóátlag felett tartózkodik, amely 10 217 forintnál támaszt jelent, ellenállás 10 350 forintnál, majd 10 470 forintnál látszik.

Magyar Telekom:  Az árfolyama kedden 14 forinttal, 0,75 százalékkal 1 850 forintra csökkent, forgalma 365,1 millió forint volt. A részvény még nem tudta áttörni az 1 868 forintos ellenállási szintjét, támasz 1 800 forintnál van.

A BUX mai indulása az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén a szerdai nyitásban. A BUX kedden 1477,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel 118 863,12 pontos történelmi csúcson zárt.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerdai előrejelzésében kiemelte, új csúcson van a BUX index, szerdán a kereskedés iránykereséssel indulhat, de elképzelhető, hogy tovább folytatódik az emelkedés.

Az elemző hozzátette, hogy céláremelés érkezett az OTP részvényeire, a Goldman Sachs 36 700 forintról 42 ezer forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel. Az OTP-t követő 17 elemzőből 12 vételre, 3 tartásra, 2 eladásra javasolja a részvényt, a medián célárfolyam 35 750 forint.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.