Indexcsökkenéssel kezdődött a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX gyengült és az első óra végénél már 125 701,09 pontra esett. A vezető részvények a Telekom kivételével negatívan indultak. A részvénypiac forgalma az első óra végén 1,8 milliárdnál járt.

Indexcsökkenés jellemző a mai napon a pesti börzére. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos csökkenéssel, 127 042,30 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült. Az első órában folytatta a gyengülő tendenciát és az index még lejjebb 125 701,09 re került.
Az OTP árfolyama gyengüléssel kezdte a kereskedést. A Mol árfolyama sem tudott pozitív irányt felmutatni. A Richter árfolyama is mínuszban áll. A mai jegybanki hírek előtt egyedült a Telekom tudott erősödni és 0,5 százalékos pluszban állt. A részvénypiac forgalma az első óra végén 1,8 milliárdnál járt. A hétfő esti zárást követően a ma reggel az MNB hírek előtt feszült várakozássokkal kezdődik.
A részvények indulása kedden reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -1,57 százalékkal 3 510 forintra csökkent az első órát követően.
OTP: A részvény ára -0,87 százalékkal gyengült és 39 750 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam +0,5 százalékkal nőtt és 2 000 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,59 százalékkal csökkent és 11 750 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 1,8 milliárdnál járt.
A részvények hétfő esti zárása
OTP: A részvény ára 450 forinttal, 1,13 százalékkal 40 100 forintra nőtt, forgalma 10,9 milliárd forintot tett ki hétfőn. Az árfolyamát megtartotta a 30 napos mozgóátlag, ami 39 644 forintnál jelent fontos támaszt, míg 40 135, majd 40 300 forintnál húzódnak ellenállási szintek.
Richter: A papír 220 forinttal, 1,9 százalékkal 11 820 forintra erősödött hétfőn, forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. Az árfolyama visszakerült a 11 670 forintos támasz fölé, ellenállási szint 11 855 forintnál látható.
Mol: Hétfőn a részvény 38 forinttal, 1,08 százalékkal 3 566 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. A jegyzése a 3 500 forintos támaszt tesztelte, de nem törte le, rövid távú ellenállás 3 573 forintnál húzódik.
Magyar Telekom: A papír árfolyama 16 forinttal, 0,81 százalékkal 1 990 forintra emelkedett, forgalma 709,2 millió forint volt hétfőn. A résvény továbbra is az 1 979 forintos támasz felett mozog, ellenállás 2 000 forintnál, majd 2 075 forintnál látható.
A BUX mai napja az elemző szerint
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 1308,54 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 127 042,45 ponton zárt. Varga Zoltán közölte, hogy céláremelés érkezett a Mol részvényeire, az Oddo BHF 2 300 forintról 3 100 forintra emelte a 12 havi célárfolyamot, az ajánlás viszont továbbra is alulsúlyozás.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock