Pozitívan indult a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első óra végénél már 127 182,9 pontra lépett és felfele halad. A vezető részvények közül a Telekom a jelentést követően száguld, az OTP is erős pluszban van. A Mol és a Richter gyengültek. A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt.

A BUX lendületesen indította a csütörtöki kereskedést. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,57 pontos csökkenéssel, 127 083,30 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott. Az index a nyitás után folytatta az emelkedést és 127 182,9 pontnál áll. Az OTP árfolyama visszatért az emelkedéshez és pluszban kezdte a kereskedést. A Mol árfolyama viszont gyengül, az olajpiaci hírek sem segítik a lendületben. A Richter árfolyama is mínuszban kezdett. A Telekom a vállalati jelentést követően száguld és már 5 százalék feletti erősödést produkált. A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt. A szerdai lendületes zárás folytatódik a pesti börzén.
A részvények indulása csütörtök reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,57 százalékkal 3 502 forintra nőtt az első órát követően.
OTP: A részvény ára +0,15 százalékkal erősödött és 40 070 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam +5,1 százalékkal nőtt és 2 165 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,34 százalékkal csökkent és 11 870 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,2 milliárdnál járt.
A részvények szerda esti zárása
OTP: visszaemelkedett a 40 ezer forintos szint fölé, amely támaszt képez az árfolyamban. Az ellenállás 40 134 forintnál, afölött pedig 41 ezer forintnál látható. Szerdán az OTP-részvények ára 1090 forinttal, 2,8 százalékkal 40 010 forintra nőtt, forgalmuk 20,4 milliárd forintot tett ki.
Magyar Telekom: Szerdán a árfolyama 20 forinttal, 0,98 százalékkal 2060 forintra emelkedett, forgalma 1,6 milliárd forint volt.. A távközlési társaság árfolyamában a következő ellenállás 2075 forintnál húzódik, míg támasz 2 ezer, majd 1979 forintnál látható.
Mol: Szerdán a Mol 48 forinttal, 1,38 százalékkal 3522 forintra erősödött 4,2 milliárd forintos forgalomban. A részvény 3496 forintos támasz felett zárt, további ellenállás 3573 forintnál látható.
Richter: Szerdán a Richter-papírok árfolyama csúcsot döntött, a papír 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11 910 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. Átlépte a 11 855 forintos ellenállást , a következő ellenállás 12 040 forintnál húzódik.
A BUX és a részvények mai napja az elemző szerint
Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Szerdán a BUX 2369,18 pontos, 1,9 százalékos emelkedéssel 127 083,87 ponton zárt szerdán.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a csütörtöki előjelzésében kiemelte, újból 127 ezer pont felett a BUX index, szerdán a vezető részvények mindegyike emelkedni tudott, csütörtökön várhatóan enyhe csökkenéssel kezdődik a kereskedés.
Szerdán tette közzé gyorsjelentését a Magyar Telekom, amely szerint a társaság nyeresége a várakozást meghaladóan nőtt. A jelentés szerint a Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock