Sötét mód ikon
2026 június 11
Tőzsdenyitás március 12. – Zöldben a BUX, az OTP pirosban kezdett

Tőzsdenyitás március 12. – Zöldben a BUX, az OTP pirosban kezdett

Optimistán kezdett a csütörtök reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első órában emelkedett és 122 842,72 pontra lépett. A vezető részvények a az OTP kivételével  erősödéssel indultak. A részvénypiac forgalma az első óra végén 4 milliárdnál járt.

Emelkedéssel indult a BUX csütörtök reggel. Forrás: Unsplash

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,75 pontos emelkedéssel, 122 584,87 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimálisan erősödött. Az első óra végn már 122 842,72 ponton állt az index. Az OTP árfolyama gyengüléssel kezdett. A Mol, a Richter és Telekom árfolyama pozitívan kezdett a reggeli nyitást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 4 milliárdnál járt. A szerdai zárás hangulatában indult a nap a pesti börzén.

A részvények csütörtökön reggel

Mol: Az olajvállalat árfolyama +2,4 százalékkal 3 846 forintra nőt az első órában.

OTP: A részvény ára -0,68 százalékkal csökkent és 36 340 forinton áll.

Magyar Telekom: Az árfolyam +0,24 százalékkal erősödött  és 2 070 forinton áll.

Richter: A részvény ára +0,68 százalékkal emelkedett és 11 780 forinton áll.

A részvénypiac forgalma az első óra végén 4 milliárdnál járt.

A részvények szerda esti zárása

OTP: Szerdán az OTP-részvények ára 1090 forinttal, 2,89 százalékkal 36 590 forintra esett, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában 36 337 forintnál húzódik a következő támasz, amelyet a 34 886 forintos szint követ, míg felül 38 680 forintnál látható erős ellenállási szint.

Mol: Az előző nap a Mol árfolyama 14 forinttal, 0,37 százalékkal 3756 forintra csökkent 3,7 milliárd forintos forgalomban.Az árfolyam 30 napos mozgóátlag felett tudott maradni, amely 3727 forintnál jelent rövid távú támaszt, 3823 forintnál ellenállás látható.

Richter: Szerdán a papírok árfolyama 10 forinttal, 0,09 százalékkal 11 700 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A részvény továbbra is jól tartja magát, a 11 670 forintos szint felett próbál megkapaszkodni, felette 11 855 forintnál van ellenállás, míg a 30 napos mozgóátlag képez támaszt 11 569 forintnál.

Magyar Telekom: Szerdán a távközlési vállalat papírjainak árfolyama 5 forinttal, 0,24 százalékkal 2065 forintra gyengült, forgalma 753,5 millió forint volt.Az árfolyam 2089 forintos szint alatt maradt, a következő támasz a 30 napos mozgóátlag 2039 forintnál.

A BUX mai indulása az elemző szerint

Mérsékelt csökkenéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1986,88 pontos, 1,59 százalékos csökkenéssel 122 583,12 ponton zárt szerdán.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.