Nehezen indult a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index az első órában gyengült és 120 754,03 pontra lépett. A vezető részvények csökkentek az indulást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 1,6 milliárdnál járt.

Indexcsökkenéssel indult a hétfő a pesti börzén. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,72 pontos csökkenéssel, 121 754,12 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan gyengült. Az index a nyitást követően folytatta a csökkenést és az első óra végén 120 754,03 ponton állt.
Az OTP árfolyama újra gyengüléssel kezdett. A Mol, a Richter és Telekom árfolyama is komoly mínuszban kezdtek a reggeli nyitást követően. A részvénypiac forgalma az első óra végén 1,6 milliárdnál járt. A pénteki zárást követően negatív hangulatban indult a hétfői nap a pesti börzén.
A részvények hétfőn reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,94 százalékkal 3 810 forintra csökkent az első órában.
OTP: A részvény ára -0,96 százalékkal csökkent és 35 170 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam -0,98 százalékkal csökkent és 2 030 forinton áll.
Richter: A részvény ára -0,67 százalékkal gyengült és 11 800 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 1,6 milliárdnál járt.
A részvények múlt pénteki zárása
OTP: A bankpapír pénteken 10 forinttal, 0,03 százalékkal 35 510 forintra erősödött, forgalma 14,3 milliárd forintot tett ki. Az árfolyama 34 886 forintos szintnél fontos támasz közelébe került, míg 36 337 forintnál látszik az első erősebb ellenállás.
Mol: Az olajpapír pénteken 76 forinttal, 1,94 százalékkal 3846 forintra csökkent 1,6 milliárd forintos forgalomban. A jegyzése visszatesztelte a 3 823 forintos szintet, ami fontos támasz, alatta a 30 napos mozgóátlag 3 725 forintnál húzódik. Felül 3 900 forintnál van ellenállási szint.
Magyar Telekom: A részvény 1,3 milliárd forintos forgalom mellett a pénteken 2 050 forinton stagnált, 6 forinttal a fontos támaszt jelentő 2 044 forint felett, míg felfelé ellenállás 2 089 forintnál húzódik.
Richter: A gyógyszerrészvény 11 880 forinton zárta a hetet, ami 70 forintos, 0,59 százalékos emelkedést jelent, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A részvény a 11 855 forintos ellenállással küzd, felette 12 ezer forintnál húzódik a következő akadály, míg 11 670 forintnál látszik támasz az elemző szerint.
A BUX indulása az elemző szerint
Enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), de továbbra is volatilis mozgásokra lehet készülni, említette Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock