Sötét mód ikon
2026 augusztus 10
  1. Főoldal
  2. Kategória

EXTRA

Mégjobban kiszipolyozzuk a Dunát

A Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. által a Duna kotrására és a vízkivételi mű építésére kiírt, hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzést a BVK Konzorcium nyerte, nettó 156,5 millió forinttal – az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

EXTRA

865 éves Moszkva

Történelmi táncszvittel ünnepelték szombaton Moszkva fennállásának 865. évfordulóját a Vörös téren.

Több százan tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény ellen

A rendezők várakozásainál többen, mintegy öt-hatszázan tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény általuk alkotmányellenesnek tartott rendelkezései ellen szombaton délután a kassai alkotmánybíróság épülete előtt zajló alkotmánymeneten.

Engedélyezték a sofőr nélküli autókat

Kalifornia törvényhozói elfogadták, és már csak a kormányzó, Jerry Brown aláírására vár az a törvény, ami 2015 januárjától engedélyezi az állam területén a sofőr nélküli autók használatát a járműforgalomban.

Mindent tönkre tesz az aszály

A nyári aszályos időjárás miatt jelentős terméskieséssel kell számolni az ország dohányültetvényein – mondta Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó határában tartott szakmai rendezvényen szombaton.

Lehet, hogy aggódnunk kellene

Elérte teljes kapacitását az Irán déli részén található busehri atomerőmű egyetlen reaktora.

1 15 019 15 020 15 021 15 022 15 023 15 258

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.