Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
  1. Főoldal
  2. Kategória


Gazdaság

Leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban

A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Ismertették: a Mercedes-Benz németországi és nemzetközi személygépkocsi- és hajtásláncgyártó üzemeiben. A 2024/2025-ös téli termelési szünet a korábbi évek gyakorlatának megfelelően általában több hétig tart. Az egyes gyárak pontos leállási és indulási […]

BÉT

BörzeZárás 2024 december 12. – Történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,42 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 80 540,07 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a távirat irodának elmondta: átlag feletti forgalom mellett, a Richter erősödésének köszönhetően tudott […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Brutális háborús statisztika – Több mint egymillió halott

Szomorú mérföldkő Oroszország Ukrajna elleni háborújában: állítólag több mint egymillió ember halt meg a konfliktus következtében. Eközben Rutte NATO-főnök „háborús gondolkodásmódra” szólít fel. Az Ukrajna elleni orosz agressziós háború már több mint 1000 napja tart. A NATO most szomorú becslést adott a pusztító hatásokról.  Ennek megfelelően a háború állítólag eddig több mint egymillió áldozatot követelt. „Minden oldalon rengeteg halott […]

AMERIKA

Kissé romlott a munkanélküliség az USA-ban

Az Egyesült Államokban az elemzők által várt csökkenéssel szemben 17 ezerrel 242 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium adataiból. Az elemzői konszenzusban csökkenést jelző, 220 ezres adat szerepelt. A múlt héten a segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag – amely segít kiszűrni az […]

BÉT

Stratégai együttműködési megállapodás a BÉT és a kamarák között

A kis- és középvállalkozói (kkv) szektor növekedésének erősítésére, tőzsdére lépésük segítésére stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója hangsúlyozta, az aláírással magasabb szinte emelik a korábbi együttműködést. A magyar kis- és középvállalkozások érdekében. Hozzátette, […]

BLUE CHIP

Kulcszserepben a pakisztáni Mol-leány

A Mol leányvállalata a pakisztáni energiaszektor jelentős szereplője: kulcsszerepet játszott az ország kutatás-termelési ágazatának kiépítésében, két és fél évtizede nagyban hozzájárul az ország energiabiztonságához. A Mol-csoport 100 százalékos tulajdonú leányvállalataként meghatározó a cég nemzetközi portfóliójában, és teljes szénhidrogén-termelésének mintegy 7 százalékáért felel – közölte a társaság atávirati irodával   abból az alkalomból, hogy fennállásának 25. évfordulóját […]

SMALL ÉS MID-CAP

Épduferr – kiegészül a projekt, további árbevétel várható

Csütörtökön délután tette közzé az Épduferr Nyrt. a tőzsde honlapján, hogy a Maarif Hungary Property Kft.-vel, mint megrendelővel kötött, Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ésGimnázium teljeskörű felújítására vonatkozó vállalkozási szerződése kiegészítésre kerül. Mint arról akkor mi is beszámoltunk, az Épduferr 2023. június 2-án kötötte a fentiekben említett szerződést, melynek teljesítése folyamatban van. A […]

EXTRA

Agrometeorológia – Enyhe időben erősödhetnek a kalászosok

A jövő hét elején a feltámadó szél enyhe levegőt szállít a Kárpát-medencébe, ami segíti a többfelé későn kelt őszi kalászosok megerősödését – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Azt írták: az elmúlt 10 nap során délnyugaton és északkeleten jellemzően 5-10, míg az ország középső széles sávjában 10-20 milliméter csapadék hullott. Az elmúlt 90 nap […]

BLUE CHIP

Befogadták Richter és a Hikma készítményeinek engedélykérelmét

Az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) befogadta a Richter és a Hikma kérelmét denoszumab bioszimiláris készítmények engedélyeztetésére – tette közzé a Richter Gedeon Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján . A denoszumab csontritkulás és csontáttétek okozta törések kezelésére szolgál. A tájékoztatóban felidézték, hogy az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező globális vállalat, a Hikma […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki monetáris politikai ülésén, a piaci várakozásoknak megfelelően, idén negyedszer is 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábakat. A döntés értelmében a betéti rendelkezésre állás kamatlábát 3,00 százalékra, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlábát 3,15 százalékra, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlábát pedig 3,40 százalékra csökkentette 2024. december 18-i hatállyal. A kamatcsökkentést […]

1 231 232 233 234 235 15 258

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.