Sötét mód ikon
2026 augusztus 12
  1. Főoldal
  2. Kategória


EXTRA

MÁV: félidejéhez érkezett a Keleti pályaudvar vágánykörzetének karbantartása

Félidejéhez érkezett a Keleti pályaudvar vágánykörzetének karbantartása – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán Facebook bejegyzésében. Hangsúlyozta, a Keleti pályaudvar vágányhálózatának felújítása a siklásos balesetektől függetlenül is a beruházási tervek közt volt, ezeket gyűjtötték össze, és hajtják végre célzottan jövőre a Keleti-programban. Hozzátette, a vasúttársaság a közelmúlt baleseteinek hatására döntött úgy, hogy bizonyos munkálatokat […]

BÉT

DéliBux 2024 November 13. – Változatlan nyitás után erősödés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után erősödött szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 77 185,50 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 218,8 pontos, 0,28 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 218,80 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével az előző napi záráshoz képest erősödtek. […]

Egyéb

Debrecen új korszak előtt! Az EVE Power megkezdte csúcstechnológiás akkumulátorgyárának engedélyeztetését!

Az EVE Power Kft. benyújtotta debreceni beruházásához kapcsolódóan iparbiztonsági jelentését a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz, a környezetvédelmi hatósági eljárás megindítását követően – közölte Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata kedden közleményben az MTI-vel. A dokumentum teljes terjedelmében elérhető Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapján (www.debrecen.hu), valamint az EDC Debrecen által működtetett debeceniakkugyar.hu weboldalon. A dokumentumok korlátozás nélkül, […]

Egyéb

Újabb sikerév a Graphisoft Parknak! 2024-ben ismét kiemelkedő eredményeket érnek el!

A Graphisoft Park SE 2024. I-III. negyedévi pro forma nettó eredménye 6,18 millió eurót tett ki, amely 11 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszaki eredményét – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint a Graphisoft Park kihasználtsága a III. negyedév végén 94 százalék, ami ugyan 1 százalék csökkenés […]

EXTRA

300 új munkahely és repülőgépgyár Kínában – A Magnus Aircraft új perspektívát nyit a világpiacon!

Egy 1500 négyzetméteres bemutatóterem megnyitásával átadták a Magnus Aircraft Zrt. (Magnus) a repülőgép-összeszerelő és szénszálas kompozit anyagokat gyártó bázisának első elemét a kínai Vuhsziban – közölte a saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásával foglalkozó pécsi társaság kedden az MTI-vel. A Magnus közleménye szerint a most megnyílt bemutatóterem célja, hogy a vállalat „világszerte elismert, innovatív sportrepülőgépeit” közvetlenül elérhetővé […]

EXTRA

Terjed a madárinfluenza Magyarországon

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Baranya vármegyében. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van – közölte Nébih kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a Baranya vármegyei Szárász településen található, mintegy 5500 példányt számláló hízópulyka telepen megemelkedett az elhullott állatok száma, és a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 […]

Egyéb

Így csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás a téli időszakban!

Az üzemanyag árak folyamatosan emelkednek, és bár időnként tapasztalható némi árcsökkenés, az üzemanyag meglehetősen drágának mondható ma Magyarországon. Sokan külföldre járnak át tankolni, hogy csökkentsék a költségeiket, de nem ez az egyetlen módja ennek. Ha kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást érünk el, akkor ugyanannyi üzemanyaggal több megtett kilométert érünk el. Az üzemanyag-fogyasztás csökkentése nem könnyű feladat, ám vannak […]

Egyéb

Ennyit költünk átlagosan gumiabroncsokra a téli szezonban

Az ősz és vele együtt a hűvösebb, csapadékosabb időjárás az autósok számára a nyári abroncsok télire való cseréjét jelenti. Az autótulajdonosok közül van, aki csak ilyenkor szembesül azzal, hogy a korábbi években használt téli gumiabroncsa már nincs megfelelő állapotban, vagyis eljött az ideje annak, hogy egy új gumiabroncs szettet vásároljon gépjárművére. Ilyenkor azonban gyakran felmerülhet […]

Egyéb

Teltház a magyar Aeroplex hangáraiban! Európa légitársaságai sorban állnak a karbantartásért!

Teljesen megteltek az Aeroplex hangárjai a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, jelezve a vállalat folyamatos növekedését és sikeres nemzetközi térnyerését. Az októbertől márciusig tartó szezonális repülőgép-karbantartási időszakban a magyar tulajdonú cég kapacitásai teljes mértékben le vannak kötve, köszönhetően az Európa-szerte elismert személy- és teherszállító légitársaságok megrendeléseinek, amelyek között visszatérő és új ügyfelek egyaránt megtalálhatóak – ismertette […]

EURÓPA

ReggeliTükör 2024 November 13. – Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon London kivételével. A STOXX 600 index 0,14 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,31 százalék csökkenéssel kezdett. Londonban az FTSE 100 index 0,11 százalékkal emelkedett a nyitáskor, a frankfurti DAX 0,15 százalékos, a párizsi CAC 40 index 0,14 százalékos csökkenéssel kezdett. Milánóban az FTSE MIB […]

1 283 284 285 286 287 15 258

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.