Indexcsökkenéssel kezdődött a csütörtök reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX gyengüléssel indította a reggelt és az első óra végénél már 127 500,27 pontnál tart és továbbra is emelkedik. A vezető részvények közül a Mol, Richter és az OTP lefele haladnak. A Telekom pluszban áll. A részvénypiac forgalma reggel az első óra végén 2 milliárdnál járt.

Gyengüléssel kezdődött a kereskedés a pesti börzén. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,92 pontos emelkedéssel, 127 821,48 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött. Az első óra végén az index továbbra is gyengült és 127 500,27 pontra került.
Az OTP árfolyama ma reggel gyengüléssel kezdett ma reggel. A Mol árfolyama is mínuszban indult. A Telekom árfolyama egyedüliként emelkedett. A Richter árfolyama is csökkent az előző napi csúcs után. A részvénypiac forgalma az első óra végén 2 milliárdnál járt. A szerdai erősödést követően a ma reggeli nyitásra az iránykeresés jellemző.
A részvények indulása csütörtökön
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,39 százalékkal 3 562 forintra csökkent az első órát követően.
OTP: A részvény ára -0,44 százalékkal gyengült és 40 270 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam +0,4 százalékkal erősödött és 1 998 forinton áll.
Richter: A részvény ára – 0,17 százalékkal csökkent és 11 800 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 2 milliárdnál járt.
A részvények szerda esti zárása
OTP: Szerdán a bankrészvények ára 1250 forinttal, 3,19 százalékkal 40 450 forintra nőtt, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki. Az árfolyama 30 napos mozgóátlagról rugaszkodott el, mely 39 347 forintnál jelent fontos támaszt, a következő ellenállás 40 910 forintnál látható.
Mol: Az olajrészvény 38 forinttal, 1,07 százalékkal 3576 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam 3500 forintos támaszról pattant el, a 30 napos mozgóátlag 3685 forintnál jelent ellenállást.
Magyar Telekom: A távközlési papír árfolyama szerdán 20 forinttal, 1,02 százalékkal 1 990 forintra emelkedett, forgalma 680,3 millió forint volt. A részvény az 1 979 forintos szint felett zárt, a következő rövid távú ellenállás 2 000 forintnál, majd 2 075 forintnál húzódik.
Richter: A gyógyszerpapír árfolyama 150 forinttal, 1,29 százalékkal 11 820 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. Szerdán a részvény a 11 670 forintos támaszról emelkedett, a következő szint 11 855 forintnál látható.
A BUX és a részvények indulása az elemző szerint
Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX szerdán 2913,21 pontos, 2,33 százalékos emelkedéssel, 127 820,56 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 20,0 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán az előrejelzésében azt írta, hogy a szerdai masszív emelkedés után enyhén a negatív tartományban indulhat a kereskedés.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock