Vegyesen alakult a hétfő reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX lefele indult és 130 443,19 ponton állt az első óra végén. A vezető részvények többsége gyengüléssel kezdték a reggelt. A részvénypiac forgalma reggel az első óra végén 5,8 milliárdnál járt.

Negatív hangulatban indult a hétfői kereskedés pesti börzén. Forrás: Unsplash
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,03 pontos csökkenéssel, 130 030,31 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott. Az index a reggeli időszakban vegyesen alakult és 130 443,19 pontnál tartott, viszont lefele irányba tart az első órát követően.
Az OTP árfolyama 0,25 százalékkal csökkent az első órában. A Mol is mínuszban kezdett, az árfolyam 0,56 százalékkal gyengült reggel. A Telekom árfolyama is pirosban kezdett. A Richter árfolyama egyedüliként pozitívan indította a napját. A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,8 milliárdnál járt. A pénteki zárást követően ma vegyesen kezdődött a nap.
A részvények indulása hétfőn reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,56 százalékkal 3 920 forintra gyengült az első órát követően.
OTP: A részvény ára -0,25 százalékkal gyengült és 40 400 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam 0,4 százalékkal gyengült és 1 974 forinton áll.
Richter: A részvény ára +1,92 százalékkal nőtt és 11 700 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 5,8 milliárdnál járt.
A részvények múlt pénteki zárása
OTP: Pénteken a részvények ára 140 forinttal, 0,35 százalékkal 40 500 forintra erősödött, forgalmuk 20,5 milliárd forintot tett ki.Az árfolyamában 40 400 forintnál látszik támasz, 40 910 forintnál ellenállási szint.
Mol: Pénteken a Mol 38 forinttal, 0,95 százalékkal 3942 forintra csökkent, 5,4 milliárd forintos forgalomban. A grafikonján 3900 forintnál van támasz, 4000 forintnál ellenállás.
Richter: Pénteken a papírok árfolyama 150 forinttal, 1,32 százalékkal 11 480 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. A támasz 11 440 forintnál látható, 11 670 forintnál pedig az ellenállás.
Magyar Telekom: Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,3 százalékkal 1982 forintra nőtt, forgalma 991,5 millió forint volt. Az árfolyamában 1970 és 1979 forintnál van támasz, 2075 forintnál ellenállási szint.
A BUX indulása az elemző szerint
Emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 211,23 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 130 030,34 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hétfői előrejelzésében kiemelte, a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock